BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Technológiák, trendek és termékek

Az év elején egymást érik a különböző jóslatok, előrejelzések arról, hogy a technológia szegmenseiben milyen eredményeket hoz az új esztendő. A piackutatók az idén is ugyancsak kitettek magukért, a visszafogott várakozásoktól a talán kissé túl optimistáig szinte mindenféle becsléssel lehetett találkozni. Az majd csak jövőre derül ki, hogy végül kinek lesz igaza.

Bármennyire is meglepőnek tűnik a hazai gazdaság helyzetének ismeretében, illetve az eurózónát 2011 őszén elérő újabb válság tükrében, a globális informatikai piac – beleértve a mobileszközöket is – nőtt a múlt esztendőben az IDC piackutató cég szerint, méghozzá 5 százalékkal 2010-hez képest. Sőt, a társaság ez évre vonatkozó előrejelzése hasonló mértékű bővüléssel számol 2012-ben is. A hardver- és a szoftverpiacon egyaránt 6 százalékos lehet a növekedés, míg az IT-szolgáltatások esetében 4 százalékos fejlődést várnak az IDC szakemberei.

A múlt évben 46 százalékkal az okostelefonok produkálták a legdinamikusabb növekedést, míg a szoftvereknél és a tárolási megoldásoknál egyaránt 6-6 százalékos volt a bővülés mértéke. A vállalkozások folytatták az infrastruktúrájuk felfrissítését, ehhez hozzátartozott új szoftverek és mobileszközök beszerzése is. Ezek a pozitív trendek az IDC előrejelzése szerint az idén is folytatódnak, de várhatóan a hálózati berendezések piacán is élénkülést hoz 2012. Ennek hátterében az áll, hogy a digitális információmennyiség növekedése és a fokozódó kommunikációs igények miatt számos vállalatnál döntenek a hálózati infrastruktúra fejlesztése mellett. Ez a trend egyébként jó hír a tárolómegoldások készítőinek és forgalmazóinak is, akik az IDC szerint egy újabb pozitív évre számíthatnak. Sőt, az év végére a PC-piac is újra nőhet.

A világ egyes részeit vizsgálva igen eltérő helyzetekkel találkozhatunk. Európa informatikai piaca a kontinenst sújtó válság miatt gyakorlatilag stagnált a múlt esztendőben, a személyi számítógépek, a szerverek, a külső tárolóeszközök és a vállalati hálózati berendezések esetében pedig egyenesen csökkenésről számolt be az IDC elemzése. A felépülés lassú lesz a kutatócég szerint, és az idén is csak egyszázalékos növekedéssel lehet számolni, amelynek a mértéke 2013-ra viszont már háromra bővülhet.

Sokkal jobb a helyzet az USA-ban, ahol tavaly 7 százalékos növekedést mértek az IT-költésekben, és az idén is további 5 százalékos fejlődés várható. Igazán impozáns előrejelzést közöltek a BRIC országokra vonatkozóan is, Brazília 9, Oroszország 11, India 16, míg Kína 15 százalékos növekedéssel számolhat IT-piacán.

Persze könnyelműség lenne figyelmen kívül hagyni az Európát továbbra is sújtó válságot, erre az IDC elemzése szintén kitér. Elképzelhető ugyanis egy sokkal rosszabb forgatókönyv is a kontinensre vonatkozóan, amely negatívan hathat a világ többi részének IT-piacára is.

Az viszont biztosnak látszik, hogy a mobileszközök gyártói és forgalmazói újabb jó évre számíthatnak. A JPMorgan előrejelzése alapján táblagépből közel 100 milliót adhatnak el az idén, ez 50 százalék feletti növekedést jelentene 2011-hez viszonyítva. Az okostelefonok piacán is további számottevő bővülés várható, bár valamelyest csökken a fejlődés dinamizmusa. A múlt évi okostelefon-piacot a szakértők, nagyjából 470-480 millióra becsülik. Az idén a Gartner prognózisa alapján akár 630 millió, operációs rendszerrel ellátott mobiltelefont is eladhatnak világszerte.

Már az első két hónap történései alapján is jól látszik, a hazai technológiai piacon az idén az egyik legmeghatározóbb trend a mobilinternet sebességének a növelése lesz. A három már működő hazai mobilszolgáltató egymásra licitálva jelenti be az újabb fejlesztéseket. A T-Mobile kínálatában pedig az országban elsőként – és egyelőre egyedüli ajánlatként – már megjelent a negyedik generációs LTE-technológia is. A mobileszközök hazai piacán is számottevő növekedés várható, az idén elsősorban a táblagépek húzhatnak, ezek forgalma nagyjából 40 százalékkal haladhatja meg a tavalyit. Az okostelefonok forgalmában 18 százalékos gyarapodást jósol az IDC, míg a negyedik mobilszolgáltató piacra lépése, illetve az általa vállalt beruházások a hálózati eszközök piacán hozhatnak 4 százalékos gyarapodást. A készülékekben a növekedést 2011-ben és 2012-ben is jórészt a lakossági kereslet bővülése adja, a vállalati szféra beszerzései továbbra sem nőnek.

Milliós mérföldkőnél a mobilinternet

Már meghaladja az egymilliót a piacvezető hazai mobilszolgáltató mobilinternetes ügyfeleinek száma. Csaknem minden második mobilnetező a T-Mobile kliense, akik egyre inkább a gyorsabb átvitelt és a nagyobb adatmennyiséget lehetővé tevő előfizetéseket igénylik. (A T-Mobile hálózatában országszerte már 600 helyen hozzáférhető a 21 Mbit/s letöltési sebességű HSPA+ szolgáltatás.) Az újfajta ügyféligényeket az is alátámasztja, hogy a tavaly nyáron speciálisan a mobilnetezésre bevezetett Net&Roll díjcsomagot, amely egyben újszerű, sávszélességen alapú árazást is jelent, eddig már 16 ezren választották. Ezek az ügyfelek csaknem négyszer annyi adatmennyiséget forgalmaznak egy-egy hónapban, mint a hagyományos díjcsomagokat használó mobilinternetezők – mondja Király István, a Magyar Telekom marketing-vezérigazgatóhelyettese, aki szerint az idén mintegy az ötödével bővülhet a teljes hazai mobilnetes ügyfélkör.


Telebit-összeállítás Milliós mérföldkőnél a mobilinternet Már meghaladja az egymilliót a piacvezető hazai mobilszolgáltató mobilinternetes ügyfeleinek száma. Csaknem minden második mobilnetező a T-Mobile kliense, akik egyre inkább a gyorsabb átvitelt és a nagyobb adatmennyiséget lehetővé tevő előfizetéseket igénylik. (A T-Mobile hálózatában országszerte már 600 helyen hozzáférhető a 21 Mbit/s letöltési sebességű HSPA+ szolgáltatás.) Az újfajta ügyféligényeket az is alátámasztja, hogy a tavaly nyáron speciálisan a mobilnetezésre bevezetett Net&Roll díjcsomagot, amely egyben újszerű, sávszélességen alapú árazást is jelent, eddig már 16 ezren választották. Ezek az ügyfelek csaknem négyszer annyi adatmennyiséget forgalmaznak egy-egy hónapban, mint a hagyományos díjcsomagokat használó mobilinternetezők – mondja Király István, a Magyar Telekom marketing-vezérigazgatóhelyettese, aki szerint az idén mintegy az ötödével bővülhet a teljes hazai mobilnetes ügyfélkör.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.