Az elmúlt évek stratégiai irányváltásainak, illetve a szolgáltatáskör bővítésének az volt a célja, hogy ismét növekedési pályára állítsák a távközlési szolgáltatót a cégvezető szerint azonban az idén ez még biztosan nem sikerül.
Az új divíziók hosszabb távon ugyanakkor meghozhatják a bővülést a vállalat várakozásai szerint, így néhány éven belül ismét növekedésnek indulhat a társaság forgalma. Christopher Mattheisen különösen a biztonsági szolgáltatásokban, az energia üzletágban és a digitális otthon koncepcióban lát komoly bővülési lehetőséget.
A növekedés beindításig azonban a társaság csak a hatékonyságnövelő, költségcsökkentő intézkedésekkel tudja nagyjából szinten tartani az eredményt, így a közelmúltban több ilyen lépésre is sor került. A csoport október elején jelentett be egy ötszáz fős leépítést, amitől több milliárd forintos megtakarítást várnak. Az előrejelzés szerint a tavaly még 105 milliárd forintra rúgó munkaerőköltség jövőre például 100 milliárd alá csökkenhet.
A hatékonyabb működést szolgálja a cég bő négy évvel ezelőtt indult szervezeti átalakítása is. Christopher Mattheisen elmondta: 2008-ban a lakossági szegmens működését szabták át, és vonták egy cégbe a korábban szétszórt egységeket, az elmúlt időszakban pedig a nagyvállalati területen. Itt az átszervezés hivatalosan néhány hete zárult le azzal, hogy a nagyvállalati fogyasztókat kiszolgáló leányokat beolvasztották a T-Systemsbe. Igaz ez már csak technikai lépés volt, hiszen az érintett vállalatok már hónapok óta egy egységként működtek.
A vezérigazgató lapunknak kiemelte: az átszervezés még nem ért véget teljesen, 2013-ra maradt az új struktúra finomítása, ennek részleteit szeptember végén dolgozta ki az igazgatóság. Eszerint jövőre leválasztják a kis és középvállalatokat (kkv) a lakossági szegmensről, mivel a vevői igények eltérése azt indokolja, hogy a két kört külön kezeljék. Az így létrejövő új szervezeti egység élére egy vezérigazgató-helyettesi pozíciót is létrehoznak.
A hatékonyság növelése persze nem csak rövid távon fontos a vállalat számára: a társaság egyik kiemelt középtávú célja, hogy az internet kínálta lehetőségeket jobban kihasználják az értékesítés területén, illetve a cégen belüli tranzakcióknál. Ezen a téren Magyarország eddig némi lemaradásban volt, de az internet lefedettség, és különösen a mobilnet előfizetések számának rohamos növekedése megteremtette a lehetőségét annak, hogy a jövőben a vállalatok több tevékenységet végezzenek elektronikus úton. Christopher Mattheisen jelezte: a MT-nál jelenleg a tranzakciók nagyjából 3-4 százaléka valósul meg online környezetben, ezt az arányt azonban néhány éven belül a többszörösére, akár 30-50 százalékra szeretnék emelni.
Ennek az elsődleges oka az okos telefonok rohamos térnyerése, illetve ezzel párhuzamosan a mobil internet gyors terjedése. Bár ma még a használatban lévő készülékeknek csak az ötöde okostelefon, a most értékesített mobilokon belül ez az arány már a 90 százalékot közelíti. Így 1-2 éven belül az összes hazai készülék 60-70 százaléka smartphone lehet. Ez természetesen drasztikus mobilinternet-forgalom növekedést vetít előre, amit azonban a szolgáltatók a jelenleg rendelkezésükre álló frekvencia mellett már nem lesznek képesek biztosítani.
A MT álláspontja szerint a nemzetgazdaság számára leghatékonyabb megoldást az jelentené, ha a kiosztásra váró frekvenciákat a már a piacon lévő vállalatok hasznosíthatnák.
Ennek az elsődleges oka az okos telefonok rohamos térnyerése, illetve ezzel párhuzamosan a mobil internet gyors terjedése. Bár ma még a használatban lévő készülékeknek csak az ötöde okostelefon, a most értékesített mobilokon belül ez az arány már a 90 százalékot közelíti. Így 1-2 éven belül az összes hazai készülék 60-70 százaléka smartphone lehet. Ez természetesen drasztikus mobilinternet-forgalom növekedést vetít előre, amit azonban a szolgáltatók a jelenleg rendelkezésükre álló frekvencia mellett már nem lesznek képesek biztosítani.
A MT álláspontja szerint a nemzetgazdaság számára leghatékonyabb megoldást az jelentené, ha a kiosztásra váró frekvenciákat a már a piacon lévő vállalatok hasznosíthatnák. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.