Komoly gazdasági potenciált lát a felhőalapú szolgáltatások elterjedésében az Európai Unió, amely meg is lovagolná a cloud computing kínálta lehetőségeket. Ennek érdekében az Európai Bizottság néhány hete önálló cloud-stratégiát dolgozott ki a közösség országai számára. A dokumentum a kockázatok elhárításán és egy egységes szabályrendszer kialakításán túl azt célozza, hogy az európai cégek körében mind nagyobb teret nyerjen a felhőalapú szolgáltatások használata.
A bizottság azért döntött a cloudalapú szolgáltatások elterjedésének uniós támogatása mellett, mert az új stratégia kidolgozása során készített tanulmány szerint a központi beavatkozás jelentős hasznot hajthat az EU számára. Az IDC által jegyzett elemzésből az derül ki, hogy amennyiben a cloud computing uniós hátszelet kap (policy-driven scenario) 2020-ban már 250 milliárd euróval járulhat hozzá a közösség bruttó hazai össztermékéhez, miközben beavatkozás nélkül (no intervention scenario) ez a szám mindössze 88 milliárd lenne. Hasonló a helyzet, ha egy hosszabb időszakot vizsgálunk: a központi támogatást feltételező forgatókönyv 2015 és 2020 között 940 milliárd eurós GDP-többlettel kalkulál, szemben másik szcenárió 357 milliárdjával. A felhőalapú szolgáltatások térnyerésének ráadásul a munkaerőpiacra is jótékony hatása lehet.
Az Európai Bizottság szerint bár az uniós cégek és fogyasztók nagyjából fele ma is használ valamilyen felhőalapú szolgáltatást, a megoldás valóban széles körű elterjedését azonban számos szűk keresztmetszet és a korlát gátolja.
A bizottság felismerte, hogy a cloud térnyerésének egyik legnagyobb akadálya a felhasználói bizalmatlanság, így a most kialakított stratégia egyik kiemelt területe épp a szükséges biztosítékok megteremtése lett. A dokumentum fő pontjai között szerepel többek között egy EU egészére kiterjedő tanúsítási rendszer létrehozása, amely révén azonosítani lehet, hogy melyek a megbízható szolgáltatók.
Az uniós cloud-stratégia legfontosabb eredményeként a hazai szolgáltatók is a biztonsági intézkedések várható jótékony hatását emelték ki. Taivainen Krisztián, az Elastoffice Magyarország Kft. ügyvezetője a Világgazdaság kérdésre elmondta: az irányelvek elfogadása és gyakorlati alkalmazása igen nagy előrelépésnek tekinthető a szolgáltatások iránti bizalom megteremtésének irányába.
A szakember szerint a cloud térnyeréséből egyébként hazánk is profitálhat, hiszen az informatikai szektor eddig is jelentős mértékben járult hozzá a gazdaság növekedéséhez, a felhőalapú szolgáltatások térnyerése pedig tovább javítja az iparág kilátásait. Taivainen Krisztián hangsúlyozta: a KSH adatai szerint az IT-szektor egyetlen növekvő ágazatként az idén 4,5 százalékos gyarapodást mutat, s az előrejelzések alapján a bővülés a jövőben is folytatódik. A növekedésben pedig piaci elemzők prognózisai szerint a cloud computing itthon is komoly szerepet kaphat: a következő időszakban az infokommunikációs ágazat bővülésének 80 százalékát adhatják a felhő vonatkozású értékesítések.
Először a vállalatok
Az EU cloud-stratégiájának keresletre gyakorolt kedvező hatása feltehetőleg első körben a vállalatoknál érződik majd. Ablonczy Balázs, a SAP Hungary ügyvezetője jelezte: várakozásaik szerint a vállalatoknál elsőként a HR, a beszerzés és az ügyfélkapcsolatok terén terjednek el a felhőalapú szolgáltatások. A kormányzati igények viszont eltérhetnek a nemzetközi benchmarkoktól, s a közszférában inkább házon belül tartják majd az informatikai tevékenységek jelentős részét, azaz az úgynevezett private cloud szolgáltatások elterjedése várható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.