A darabszámban mért növekedés, illetve az értékben regisztrált csökkenés egyben azt is jelzi, hogy a piac továbbra is trendszerűen az olcsóbb termékek irányába tolódik el, s így folyamatosan csökken az átlagár. A globális értékesítést már évek óta a hagyományos készülékeknél alacsonyabb árú, úgynevezett x86-os szerverek térnyerése jellemzi, a kedvezőtlen gazdasági helyzet azonban újabb lökést adott ennek a szegmensnek, amely darabszámban, és értékben is bő 4 százalékos növekedést mutatott a harmadik negyedévben az IDC adatai szerint.
Érdekesség, hogy az év első három hónapjában Kelet-Közép-Európa a legjobban teljesítő térségek között volt (a január és március közötti időszakban itt 16 százalékos növekedést mértek), ezt követően azonban régiónkban is hanyatlásnak indult a piac. Sőt a harmadik negyedévben messze az átlagot meghaladó mértékben csökkentek az eladások: értékben majd nyolcadával hanyatlott a piac, ennél nagyobb mértékű visszaesést pedig csak a Közel-Keleten regisztrált az IDC.
A piackutató adatai szerint a globális, illetve a régiós folyamatokhoz illeszkednek a hazai szerverpiaci trendek is. Bagi Bence az IDC elemzője a Világgazdaságnak elmondta: itthon tulajdonképpen már csak x86-os szerverekről érdemes beszélni, a nem ebbe a kategóriába sorolható készülékből ugyanis a harmadik negyedévben mindössze 33 darabot adtak el Magyarországon. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az elmúlt hónapokban igen jól látható, hogy az értékesítés az x86-os kategórián belül is az olcsóbb készülékek irányába tolódik el hazánkban.
Bagi Bence jelezte: az eladások alakulására továbbra is a kedvezőtlen gazdasági helyzet gyakorolja a legnagyobb hatást. A magyar vállalatok többsége a válság kirobbanását követően befagyasztotta informatikai büdzséjét, és így a cégek igen keveset költenek IT-fejlesztésekre. Ez természetesen a szerver-piac teljesítményére is rányomja a bélyegét: ha vásárol is a vállalati szféra, igyekeznek a leginkább költséghatékony megoldást megtalálni. Az IDC elemzője jelezte: ennek megfelelően növekedést kizárólag az úgynevezett toronyszervereknél regisztráltak, amelyek fajlagosan jóval olcsóbbak, mint a többi x86-os típusú készülék. Míg az ilyen eszközökből az idei első kilenc hónapban hetedével több fogyott, mint tavaly, a teljes piac stagnált, enyhén szűkült az előző év hasonlóidőszakához képest – tette hozzá a szakember.
Hasonló tapasztalatokról számolt be a hazai piac második legnagyobb szereplőjének számító Dell Magyarország is. Kovács Tamás a társaság vállalati szegmensért felelős menedzsere lapunknak elmondta: a hazai cégeket nem csak az alacsonyabb beszerzési ár hajtja az x86-os szerverek irányába, hanem az is, hogy ezeket az eszközöket üzemeltetni is sokkal olcsóbb, mint a hagyományos készülékeket, s mivel fenntartásuk kevésbé komplikált, így kevesebb emberi erőforrást igényelnek.
Érdekesség, hogy miközben a hazai vállalatok egyértelműen az olcsóbb szerverek irányába mozdulnak el, egy ellentétes folyamat is kibontakozóban van hazánkban, a felhő alapú szolgáltatások térnyerésével. Bagi Bence elmondta: a cégek számára tulajdonképpen az IT tevékenységek különböző szintű kiszervezését lehetővé tevő az cloud szolgáltatók hatalmas szerverparkokat alakítanak ki, számukra azonban nem elsősorban a beszerzési ár a fontos, hanem az adott készülékek fogyasztása és helyigénye, ezek ugyanis jelentősen befolyásolják működési költségeket. Éppen ezért a közelmúltban a drágább, nagyobb kapacitású szerverek szegmensében is érezhető némi mozgolódás, igaz ennek a teljes piacra gyakorolt hatása egyelőre nem látható, és könnyen elképzelhető, hogy komoly áttörés ezen a területen a közeljövőben sem várható.
A sorrend itthon is megegyezik a globálissal. Az IDC szerint darabszámban mérve a legnagyobb részesedést a HP tudhatja magáénak, míg a második helyen hazánkban is a Dell, a harmadikon pedig az IBM áll.
A sorrend itthon is megegyezik a globálissal. Az IDC szerint darabszámban mérve a legnagyobb részesedést a HP tudhatja magáénak, míg a második helyen hazánkban is a Dell, a harmadikon pedig az IBM áll.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.