„A Deutsche Telekomnál joggal vetődik fel a kérdés, hogy nem vettek-e fel túl sok embert a korábbi reorganizációs tervek végrehajtásához.
A helyükben én felülvizsgálnám a marketingköltéseket is” – nyilatkozta a Bloombergnek az értesülés kapcsán Heinz Steffen, a Fairesearch GmbH elemzője, aki vételre ajánlja a vállalat részvényét.
A német vállalatcsoport kapcsán – amely a Magyar Telekom anyacége is egyben – nem most először jelennek elbocsátásokról szóló hírek. Az augusztus elején napvilágot látott információk szerint például a cég a következő években alkalmazotti állományának közel nyolc százalékát, mintegy 1600 munkahelyet szüntet meg a konszern bonni központjában.
Az elbocsátás elsősorban felső szintű vezetőket érinti, a munkahelyek felszámolása pedig része a konszern 2015-ig tartó középtávú takarékossági programjának.
A takarékossági program eredményeként egyébként a társaság 2007–10 között összesen 8,3 milliárd eurót takarított meg.
A Deutsche Telekom a második negyedévben csökkenő nyereséget és árbevételt produkált. A cégcsoport nyeresége 26,7 százalékkal, 348 millió, értékesítési árbevétele 6,8 százalékkal, 14,475 milliárd, üzleti eredménye pedig 2,6 százalékkal, 3,79 milliárd euróra csökkent a második negyedévben.
A társaság eredményét a a féléves gyorsjelentés szerint a görögországi, romániai, magyarországi és horvátországi forgalomcsökkenés, a németországi korai nyugdíjazás egyszeri terhei, valamint amerikai érdekeltségének a gyenge dollár által lerontott bevétele terhelte meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.