Az ügyvezető elmondta: több ügyfelük is átalakult, vagy tönkrement, míg másokkal csak a korábban érvényesnél alacsonyabb áron tudták meghosszabbítani szerződésüket. Az átlagár tavaly közel ötödével csökkent, s bár ezúttal a volumen növekedésével ezt még sikerült kompenzálni, hosszabb távon a bővülést korlátozhatja az árerózió.
Farmosi Attila elmondta: bár a lakossági szolgáltatás – legalábbis ami az árakat illeti – némileg nagyobb biztonságot nyújtana a cégnek, s korábban nyitottak is a háztartások irányába, a fogyasztói kör kiszélesítése azonban nagyon komoly beruházást igényelne, így ez egyelőre nem is szerepel az ACE Telecom céljai között. Jelenleg a társaság internetszolgáltatásból származó árbevételének nagyjából 10 százalékát adja a lakossági szegmens, s ezen az arányon számottevően nem is kíván változtatni a cégvezetés.
Ahogy egyelőre a vállalatoknak nyújtott szolgáltatás földrajzi kiterjesztésén sem gondolkodnak, azaz a következő években még biztosan marad a főváros környéki fókusz a vállalatnál.
A jövőben így a társaság másik fontos üzletága – amely különböző rendezvényeken kínál alkalmi távközlési szolgáltatásokat –, illetve a cég új tevékenységei biztosíthatják a további gyarapodást. Farmosi Attila elmondta: bár a gazdasági krízis a cég másik meglévő divíziójának sem tett jót, hiszen a rendezvények száma érezhetően csökken, ebben a szegmensben mégis komoly növekedési potenciált lát a társaság. Ennek magyarázata, hogy ugyan az események száma elmarad némileg a néhány évvel korábbitól, a szervezők igényei azonban folyamatosan változnak, s jellemzően a komplexebb, drágább szolgáltatások irányába tolódnak el.
Erre jó példa az online fizetési rendszer, amit az elmúlt évben a Sziget Fesztiválon, a Volton és a Balaton Soundon is az ACE Telecom biztosított, illetve amire más rendezvényeken is voltak kísérletek. Farmosi Attila jelezte: a kártyás fizetési rendszer jelentősen megdobja a rendezvényen kiépítendő végpontok számát, s mivel a vevők ennek arányában fizetnek, így érezhetően növeli a vállalat árbevételét is.
A Volt fesztivál esetében például az előző évi 70 után tavaly már 280 végpontot építettek ki, míg a Szigeten ez a szám meghaladta a 850-et. Az ügyvezető hozzátette: úgy számolnak, hogy az online fizetés a jövőben alapszolgáltatás lehet a fesztiváloknál, ez pedig komoly növekedést hozhat az ACE Telecom ezen üzletága számára.
A társaság ugyanakkor nem kizárólag az alkalmi távközlési szolgáltatásokra alapozná bővülését, a tervezett növekedésben komoly szerepet kaphat a virtualizáció is. Farmosi Attila elmondta: az ACE Telecom épp a közelmúltban kezdte meg felhőalapú szolgáltatásait, amelyek az idén indulhatnak be igazán. A társaság közelmúltban készített felmérése szerint kis- és középvállalati ügyfeleik több mint kétharmada számára vonzó alternatíva, hogy minden informatikai szolgáltatást egyetlen kábelen kapjon meg, azaz az új tevékenységben igen komoly potenciál rejlik. A kutatás adatai alapján az ACE Telecom a telefonközpontok virtualizálása terén vár igazi áttörést, ugyanis jelenleg csak a válaszadók 18 százaléka alkalmaz ilyet, a következő egy évben viszont 29 százalékuk tervez váltást.
Az ügyvezető jelezte: tavaly nagyjából 30 ügyfelük vett igénybe felhőalapú szolgáltatást a vállalattól, az idén azonban több ezer százalékos növekedést várnak. Első körben csak infrastruktúrát nyújtanak szolgáltatásként, idővel azonban szoftvert is kínálnának majd a vevőknek, ezzel teljessé téve a szolgáltatásplatformot. A cégnél úgy számolnak, hogy a divízió forgalma már az idén a teljes árbevétel 8-10 százaléka lehet.
Emellett plusz kiadási tételként jelentkezett a távközlési adó is. A társaság 2011 óta válságadót is fizetett (2010-ben még nem, hiszen akkor éves árbevételük nem érte el a félmilliárd forintot), 2012. július 1-jétől pedig a kétforintos adó is terheli a céget, ráadásul ez – miután IP-alapú telefonszolgáltatást is nyújtanak – összegszerűen magasabb elődjénél.
Emellett plusz kiadási tételként jelentkezett a távközlési adó is. A társaság 2011 óta válságadót is fizetett (2010-ben még nem, hiszen akkor éves árbevételük nem érte el a félmilliárd forintot), 2012. július 1-jétől pedig a kétforintos adó is terheli a céget, ráadásul ez – miután IP-alapú telefonszolgáltatást is nyújtanak – összegszerűen magasabb elődjénél. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.