BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befagyott gyógyeszközárak - a cégek harmada kényszerült létszámleépítésre

A gazdasági válságnál és a forint árfolyamának romlásánál is kedvezőtlenebbül érintette a gyógyászati segédeszközöket gyártó, forgalmazó cégeket, hogy évek óta nem emelhették tb-támogatott termékeik árát

Meglehetősen sötét képest fest az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) felmérése a gyógyászati segédeszközöket (gyse) gyártó, forgalmazó cégek helyzetéről. Az érintett tagvállalatok közül a válaszadók 90 százaléka az elmúlt három évben be sem adott áremelési kérelmet az egészségbiztosítóhoz, akik viszont mégis megpróbálták feljebb vinni támogatott termékeik árát, azok kérelmét az OEP konkrét szakmai indokok nélkül elutasította. Az OSZ szerint a termékárak pontosan egy évtizedes változatlansága az ellátás 80 százalékát kitevő sorozatgyártású termékkörben tönkreteheti az egész rendszert.

Ezek után nem meglepő, hogy arra a kérdésre, mely pénzügyi-gazdasági tényezők rontották leginkább gazdálkodásuk eredményét, a cégek az első helyre az árkarbantartás elmaradását tették. Ez megelőzte a forint árfolyamának romlását, az alapanyagárak növekedését, a különböző adókat és a bérköltség emelkedését is.

Persze mindezek együtt hatottak a gyógyászati segédeszköz ellátásban érdekelt vállalatokra, amelyek közül 17 százalék értékelte nagyon nehéznek, 50 százalék nehéznek pénzügyi-gazdasági helyzetét, és csak egyharmaduk minősítette azt átlagosnak vagy jónak. Csak tavaly a válaszadó vállalkozások 8 százaléka több mint öt fővel volt kénytelen csökkenteni a létszámot, egyharmaduknál volt ennél kisebb mértékű létszámleépítés.

A cégek rangsorolták a gyógyászati segédeszköz támogatási rend módosításának legsürgetőbb feladatait is. Itt értelemszerűen az első helyen a támogatott termékek árának emelése szerepel, a másodikon a finanszírozott termékstruktúra átalakítása, míg a harmadik legfontosabb teendőnek a további áfa-csökkentést jelölték meg, ami a gyógyeszközök mintegy 20 százalékát kitevő, kiemelt támogatásban részesülő eszközök esetében idén elkezdődött, ám ezt az OSZ szerint folytatni kell, hiszen komolyabb bevételcsökkenés nélkül segíti a hozzájutást a termékekhez. A támogatott termékek körének felülvizsgálata elengedhetetlen ahhoz, hogy a betegek hozzájussanak a legújabb eszközökhöz. Ám az elmúlt három évben a cégek háromnegyedének erre irányuló kérelemét az OEP szintén elutasította, a többiek igénye pedig több mint egy éve függőben van.

Hornyák László, a szövetség elnöke a felmérés, valamint az elmúlt évek tapasztalatai alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a szinte kizárólagosan magántulajdonú gyse-cégek fokozatosan romló gazdasági környezetben kénytelenek helytállni, a termékeik iránti igény folyamatosan emelkedik, hiszen a lakosság egészsége összességében nem javul, az ellátási szükségletek pedig nőnek.



Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.