Már akkor sejteni lehetett, hogy idén elmarad a kasszasiker, amikor kiderült, hogy összességében tavalyhoz képest 7-8 százalékkal kevesebb bérletet sikerült eladni, a napijegy értékesítés is csökkenhet a viszonylag gyengébb nevek miatt. „A vizuális megújulás természetesen nem mehet a zenei kínálat kárára, továbbra is fontos, hogy aktuális sztárokat vonultassunk fel. Sajnos idén az ág is húzott minket, nem sikerült a tervezett sztárelőadók egy részét elhozni” – mondta a Sziget Kft. ügyvezetője. Mivel tavaly 27-ről 18 százalékra csökkent az áfa, ezért emelkedett a jegybevétel nettó összege, de növelték a kiadásaikat is. Az elmúlt években is csökkent a magyar látogatók száma, de akkor azzal párhuzamosan még nőtt a külföldieké, most viszont ez az utóbbi trend is megállt. A nemzetközi fesztiválpiacon nagyon erős lett a konkurenciaharc, mára körülbelül ötször annyi a rendezvény, mint 21 éve, a Sziget indulásakor volt. Miután a kínálat bővül, a kereslet viszont nem, ezért Gerendai szerint csak azok tudnak életben maradni vagy éppen erősödni, akik jól meg tudják különböztetni magukat a többiektől.
Bár most éppen nincsenek ünnepi hangulatban a szervezők, azért eddig nem lehetett okuk panaszra, ugyanis minden eddigi rekordot megdöntve, 110 ezer látogatót vonzott Sopronba a VOLT Fesztivál, és öt nap alatt 127 ezren vettek részt az idei Balaton Soundon. A Sziget fesztivál teljes büdzséje 3,3 milliárd forint, míg a Sound mintegy 1 milliárd forintos, a VOLT pedig 700-800 millió forintos költségvetésből gazdálkodhat. Tegnap már megkezdődött a bontás és a takarítás. „Évről évre visszatérő vendégeink a fesztiválozók, most is kialakítottunk számukra egy területet arra a pár napra, amíg nem tudnak elrepülni” – mondta lapunknak Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs vezetője.
Az Exit idén 150 ezer látogatót vonzott júliusban négy nap alatt Újvidékre, bár a szerb média kétkedéssel fogadta az adatot.
A tavalyi pihenő után idén visszatért a Glastonbury fesztivál, július 26. és 30. között a két nagyszínpad mellett további hatvan helyszín programözönébe merülhetett el a mintegy 180 ezer látogató. A dániai Roskildében pedig összesen 75 ezer zenekedvelő bulizott a négynapos rendezvényen.
Az Exit idén 150 ezer látogatót vonzott júliusban négy nap alatt Újvidékre, bár a szerb média kétkedéssel fogadta az adatot.
A tavalyi pihenő után idén visszatért a Glastonbury fesztivál, július 26. és 30. között a két nagyszínpad mellett további hatvan helyszín programözönébe merülhetett el a mintegy 180 ezer látogató. A dániai Roskildében pedig összesen 75 ezer zenekedvelő bulizott a négynapos rendezvényen. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.