„Átlagosan 4,3 százalékkal növekedett az átlagár, melyen belül a keleti országrészben a nyári időszakban 2,1 százalékkal, míg Budapesten és környezetében 8 százalékkal. Az átlagár értékeken belül is jelentős trendek figyelhetők meg. A keleti országrész fürdői alacsony szinten tartják a belépőjegyek és szolgáltatásaik értékét (1234 forint), addig Budapest és környezetében az átlagár közelít a 2400 forinthoz, mely közel dupla különbség” – írta a Fürdőszövetség.
Szerintük a Széchenyi Pihenőkártya kedvezően hatott a forgalomra az év első felében, míg a nyári időszakban a SZÉP forgalmat tovább növelte a fürdőszolgáltatások mindhárom zsebből történő térítésére történő áttérés. Országosan a SZÉP összesített felhasználása az év első 8 hónapjában 48,5 milliárd forintot ért el, melyből a szabadidő zsebről történő összesített költés meghaladta a 6,7 milliárd forintot. A fürdők ugyanezen időszak alatt 1,3 milliárd forintos forgalmat regisztráltak, mely a szabadidő alszámla 20 százalékos lekötésének felel meg. Júliusban a többi alszámlára is kiterjesztett fürdőszolgáltatások tovább növelték a felhasználás arányát, a nyári hónapokban az első nyolc hónap 70,5 százaléka teljesült. A fürdők 2012 első negyedévében csatlakoztak a SZÉP kártya elfogadók közé, így éves összehasonlításban a növekmény többszöröse az előző évinek.
„Az elmúlt években az Üdülési Csekk felhasználásának csúcsán a fürdőszolgáltatások árbevételének 17-18 százalékát tette ki áltagosan a cafeteria elem. A 2011 és 2012-es évben történt változások miatt a turisztikai költést ösztönző béren kívüli juttatás jelentősen visszaesett. Az idei nyári szezonban a korábbi trend megfordult és a fürdők árbevétel arányos SZÉP forgalma közelít a korábbi értékekhez” – fogalmaz a Fürdőszövetség. 2013 nyarán átlagosan a fürdőszolgáltatások árbevételének 11 százalékt fedezték SZÉP kártyával, az átlagot Budapest és agglomerációja rontotta le.
A fürdőkben foglalkoztatott munkavállalók esetében nem minden munkakör esetében igaz a Budapest és „vidék” közötti bérezési különbség, Budapest javára. Az uszodamesteri, gyógymasszőri és fizioterápiás ápoló/asszisztens esetében alacsonyabb a bérezés, mint az ország nyugati fürdőiben. A bérezési különbségek a pénztárosok körében a legkisebbek, az átlagfizetés bruttó 124-127 ezer forint között mozog. A munkakörök között a műszaki területen dolgozókat fizetik meg jobban, így a vízgépészek és a karbantartók munkáját honorálják átlagosan magasabb összeggel (bruttó 142-144 ezer forint), melyet a fizioterápiás ápoló követ 138 ezer forinttal.
A szakképzettséget, magasabb felelősséget igénylő munkaköröket a statisztikai átlagok alapján 10 százalékot meghaladó mértékben honorálják magasabb összeggel. Az uszodamester, pénztáros és masszőr munkakörök munkabére 125-131 ezer forint között mozog.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.