Jelentős növekedés várható a következő években az arcfelismerő rendszerek piacán a MarketsandMarkets által a közelmúltban közzétett kutatás szerint. Az idén várhatóan 1,92 milliárd dollárt költenek ilyen rendszerekre a világ kormányai, illetve nagyvállalatai, de 2018-ig évente átlagosan 27 százalékos fejlődés várható ebben a szegmensben. A gyors növekedésnek köszönhetően a vizsgált időszak végére már 6,5 milliárd dolláros lesz ez a piac.
A terület bővülésének fő mozgatórugója a megfigyelési rendszerek piacának dinamikus erősödése illetve, hogy a kormányzatok a biztonság növelése érdekében egyre többet költenek biometrikus azonosító technológiákra. Ugyanakkor a tanulmány szerint más területek is komoly lehetőségeket kínálnak az arcfelismerő rendszereket fejlesztő vállalkozások számára. Így például a szórakoztató elektronikai szegmensben, a mobileszközöknél, valamint a felhőalapú megoldásoknál találhatnak további bevételi lehetőségeket.
A világ nagy földrajzi régióit vizsgálva a következő öt évben várhatóan Észak-Amerika lesz az ilyen típusú rendszerek fő felvevőpiaca, ugyanakkor gyorsan nő az alkalmazásuk az Ázsia/Óceánia térségben is, és 2018-at követően könnyen előfordulhat, hogy átveszi a vezető szerepet.
A CNN, a Time és az Orc közös felmérése szerint az amerikaiak 79 százaléka pozitívan ítéli meg, hogy bizonyos nyilvános eseményeken és egyes helyszíneken alkalmazzanak acfelismerő rendszereket, és 81 százalékuk támogatja a kamerás megfigyelőrendszerek kiterjesztését a közösségi tereken.
Egyébként az ilyen típusú rendszerek vonatkozásában is jelentős növekedés várható a következő néhány évben. Az IMS Research előrejelzése szerint a 2012-es 9,6 milliárd dollárról 2016-ra 20,5 milliárd dollárra nő az ilyen megoldások piaca világszerte, ami 114 százalékos bővülést jelent.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.