A táblagépek iránti bővülő keresletnek köszönhetően az AC & IP Control Kft. bevétele is számottevő mértékben, 20-25 százalékkal bővülhet az idén, és jelentősen meghaladhatja a kétmilliárd forintot. Lacza Gábor közlése szerint november közepén kerülnek majd az üzletekbe a társaság új modelljei, a jövőben már csak 7 és 7,8 hüvelykes képtálójú tableteket értékesít a cég. Emellett több új szolgáltatást is indítanak, így például e-könyveket és digitális magazinokat is lehet majd vásárolni a MyAudio táblagépekre telepített alkalmazásokból. Az induláskor mintegy ezer elektronikus könyvből és közel 400 magazinból áll majd a kínálat.
A társaság még a karácsonyi ünnepek előtt egy új okostelefont is piacra dob, amely mellé 10 forintos percdíjat kínálnak majd Európában valamennyi hálózatba. A felhasználók a készülékre telepített alkalmazáson keresztül hívhatnak majd bármilyen számot, a szolgáltatás használatához valamilyen internet kapcsolatra lesz szükség, és az AC & IP-től is lehet majd vásárolni adathozzáférést, de elképzelhető, hogy egyes akciókban ez ingyenesen is elérhető lesz – mondta el Lacza Gábor. Az új MyAudio okosmobil ára 40 és 50 ezer forint között lesz. A vállalat a következő évben jelentős mértékben erősítené pozícióját az okostelefonok piacán is.
A 2006-ban létrehozott, miskolci központú AC & IP Control Kft. 2011 óta forgalmaz tableteket a MyAudio márkanév alatt. Az eszközöket kínai partnerek gyártják a már külföldi piacokra is belépett vállalat számára, azonban a csomagolást már itthon végzik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.