A jelek szerint egy globális botrány, és az NSA kellett ahhoz, hogy összefogjanak a legnagyobb internetes cégek. A Google, a Microsoft, a Facebook, a Twitter és a Yahoo vezetésével megalakult a Reform Government Surveillence (Reformáljuk meg a kormányzati megfigyelést) nevű szervezet. A kezdeményezés résztvevője a LinkedIn és az AOL is.
A tulajdonképpen NSA-ellenes szövetségként is felfogható szervezet megalakulását tegnap este jelentették be a webvilág meghatározó vállalkozásai. A szervezet nem titkolt célja, hogy kordába szorítsák az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal lassan mindenhova elérő csápjait és valamennyire megnyugtassák a személyes adataik miatt aggódó felhasználóikat.
A szövetség alapítói abban bíznak, hogy a közös fellépéssel sikerül korlátok közé szorítani a kormányzati szervezetek adatgyűjtését a felhasználóikról, megvédeni a polgárok magánszféráját és növelni a felügyeletét és elszámoltathatóságát az olyan szervezeteknek, mint az NSA. A szövetségben résztvevő társaságok technológiai, jogi és PR lépéseket már egyaránt tettek, hogy biztosítsák a felhasználókat, hogy személyes adataik biztonságban vannak.
A szövetséget alkotó vállalkozások úgy gondolják, hogy „itt az ideje, hogy a világ kormányai foglalkozzanak azokkal a szabályokkal és törvényekkel, amelyek meghatározzák, hogyan lehet magánszemélyeket megfigyelni és adataikhoz hozzáférni. Az a határozott véleményünk, hogy a jelenlegi törvényeket és gyakorlatot meg kell változtatni” - olvasható a szervezet honlapján.
A csoport kijelentéseit megerősítendő egy nyílt levelet is megfogalmaztak Washingtonnak, amelyben sürgetik az Egyesült Államokat, hogy álljon az erőfeszítéseik élére és valósítson meg olyan reformokat, amelyek biztosítják, hogy a kormányzati megfigyelések törvényes keretek között történjenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.