A múlt évhez képest az idén várhatóan 3,1 százalékkal bővül a globális informatikai (it) piac a Gartner elemzése szerint, összesen közel 3800 milliárd költenek majd különböző eszközökre, szolgáltatásokra és alkalmazásokra. A kutatócég szerint a leggyorsabb fejlődés a vállalati szoftverek értékesítésében várható, ez a szegmens 6,8 százalékkal bővülhet ebben az esztendőben 2013-hoz képest, és elérheti a 320 milliárd dolláros értéket.
A Gartner adatai alapján a legnagyobb összeget, 1653 milliárd dollárt távközlési szolgáltatásokra költik majd az idén, ez 1,2 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőttit. Ez az adat azért is figyelemreméltó, mert 2013-ban még 0,5 százalékos csökkenést mértek a vállalat kutatói ezen a területen. A Gartner egyébként korábban magasabb, 3,6 százalékos fejlődést prognosztizált 2014-re a globális it-piacon, a csökkentett növekedési előrejelzés hátterében éppen a távközlési szektor teljesítménye áll, hiszen a legutóbbi előrejelzésben még 1,9 százalékos bővülést vártak a telekommunikációs szolgáltatások kapcsán.
A vártnál alacsonyabb növekedés több tényezőre vezethető vissza, így például folyamatosan nő azon háztartások száma, amelyekben kizárólag vezetéknélküli megoldásokat használnak, Kínában folyamatosan csökken a hanghívások ára, Európában pedig kíméletlen árverseny bontakozott ki a szolgáltatók között az előfizetők megtartásáért, illetve újak megszerzéséért.
Ez utóbbi folyamatnak egyébként itthon is szemtanúi lehettünk, tavaly októberben a magyarországi mobilszolgáltatóknál is megjelentek a havi 10 ezer forint körüli áron elérhető átalánydíjas ajánlatok a hanghívásoknál.
Ez azért érdekes és optimizmusra okot adó adat, mert az okostelefonok és tabletek gyors térhódítása ellenére tavaly még 1,2 százalékos visszaesést mértek ebben a szegmensben 2012-höz képest.
Ez azért érdekes és optimizmusra okot adó adat, mert az okostelefonok és tabletek gyors térhódítása ellenére tavaly még 1,2 százalékos visszaesést mértek ebben a szegmensben 2012-höz képest. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.