Jelentős változás zajlik a televíziókészülékeknél, az egyelőre mellékvágánynak bizonyuló 3D-s technológia helyett a smart, vagyis internet kapcsolatra képes, különböző alkalmazásokkal ellátott tévékre, illetve az ultra nagy felbontású (Ultra HD vagy 4K) berendezésekre összpontosít a piac. Azonban míg az intelligens televíziók már valóban kezdik megszállni a nappalikat, az Ultra HD készülékek – főként áruk miatt – egyelőre inkább csak ígéretnek számítanak. Komolyabb mennyiséget az előrejelzések szerint majd csak 2017-ben adnak el belőlük.
A hivatalosan ma kezdődő CES-t szervező CEA kutatási igazgatója az esemény kapcsán beszélt arról is, hogy az innováció újabb szakaszát várják, és ebből a szempontból mindenképpen sokatmondó lehet az idei las vegas-i rendezvény. A mobilitás napjaink egyik megatrendje, azonban a 2014-es CES kiállító területének jelentős részét a viselhető vagy hordható technológiával foglalkozó gyártók és fejlesztők foglalják el, és a Gartner elemzése szerint a legizgalmasabb újdonságok jelentős részét ezek a cégek mutatják majd be.
A mobilforradalom a hazai értékesítési adatokban is megfigyelhető, hiszen táblagépből például az előzetes becslések alapján négyszázezernél is többet adtak el Magyarországon a múlt évben, ami duplázást jelent 2012-höz képest. Hasonlóan gyorsan bővül az okostelefonok értékesítése, és az árak zuhanásával az idén is további dinamikus fejlődés várható.
Kevésbé egyértelmű a helyzet a televíziókészülékeknél. A GfK Hungária 2013 első kilenc hónapjában ugyan 18 százalékos növekedést mért az eladott tévék számát vizsgálva, ám ez a látványos bővülés főként a digitális átállásnak volt köszönhető. Júliusban, augusztusban és szeptemberben mintegy 30-40 százalékkal több készüléket adtak el Magyarországon, mint egy évvel korábban. Az idén esetleg a brazíliai labdarúgó világbajnokság pörgetheti fel az értékesítést, azonban könnyen előfordulhat, hogy a múlt évhez képest csökken majd a piac.
Lendületben a Közel-Kelet és Afrika
A nagy földrajzi régiókat vizsgálva a Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló térségben nőhet a leggyorsabban a szórakoztató elektronikai piac az idén, a fejlődés 6 százalékos lehet. Latin-Amerikában 2 százalékos, míg a feltörekvő ázsiai piacokon 1 százalékos fejlődést prognosztizálnak a CEA-nál. A hagyományosan jó eredményeket produkáló BRIC országokban – Brazília, Oroszország, India, Kína – is lassulás tapasztalható. Kínában például a tavalyi 7,6 százalék után az idén már várhatóan csak 7,4 százalékos lesz a növekedés a szórakoztató elektronikai termékek piacán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.