BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átrendeződött a top 20 energiacég élbolya

Együtt több mint négyezermilliárd forintos árbevétele volt tavaly a hazai gáz- és áramszegmens húsz legnagyobb cégének, mintegy 100 milliárddal több a 2012-esnél annak ellenére, hogy a piaci körülmények nem voltak túl kedvezőek. Összesített üzemi eredményük 24 milliárd forinttal volt több az előző évinél.

Az elmúlt év hazai villamos energia- és földgázpiaci társaságai eredményének alakulását a szűkülő kereslet, a gyengülő árak és a szabályozási háttér változásai, ezen belül elsősorban a két rezsicsökkentés hatásai alakították. Mindez megmutatkozik a terület vállalatainak az árbevételén is annak ellenére, hogy a top 20 cég – amely nem azonos a 2012-es top 20-szal – együttes forgalma több mint 100 milliárd forinttal 4000 milliárd forint fölé emelkedett. E bővülésben értelemszerűen az egyedi okoknak és az eltérő teljesítményeknek is jutott szerep.

A lista tetején lévő Magyar Földgázkereskedő Zrt. egy évvel korábban még E.On színekben és 22 milliárd forinttal nagyobb bevétellel szerepelt, mint 2013-ban, az MVM csoport tagjaként. A második helyre negyedikről feljött MVM Partner Zrt. került annak köszönhetően, hogy az előző évinek körülbelül a másfélszeresére, 609 milliárd forintra növelte az árbevételét. Emögött jórészt az áll, hogy bekebelezte a 2012-ben 206 milliárd forintos forgalmat elért testvércégét, az MVM Partnert. A harmadik helyen álló Panrusgáz Zrt. tavaly 55 milliárd forinttal erősödött. Kiemelendő 12. helyre feljött Global NRG Zrt. is, mert a közel 101 milliárd forintos forgalma két és félszeres bővülést takar.

Jelentős változás volt az árbevételek szempontjából, hogy az előző évinél néhány tízmilliárd forinttal gyengébben muzsikált például az E.On Energiaszolgáltató Kft., a Tigáz Zrt., a MET Magyarország Zrt. (korábban Mol Energiakereskedő) és a GdF Suez Zrt. is.

Az élbolyban nem véletlenül szerepel négy társasággal is az MVM csoport, hiszen a szegmens legnagyobb árbevételei értelemszerűen az áram és a gáz nagykereskedelmében, a legversenyképesebben termelő erőműveknél – jelen esetben a Paksi Atomerőműnél –, illetve a meghatározó infrastruktúra cégeknél keletkeznek. Ez utóbbiakat az MVM részéről Mavir képviselte, de ott van a listán a Mol-érdekeltség FGSZ Földgázszállító Zrt. és három E.On-os hálózati cég is. Természetesen erőműtáraságból is szerepel több, nem MVM-es. Így viszont kevesebb olyan társaság fért fel a top 20-as listára, amely elsősorban versenypiaci áram- és gázkereskedelemmel foglalkozik.

Az árbevételnél fontosabb üzemi eredmények szempontjából is meglehetősen nagy a szórás. A top 20 cégeinek együttes üzemi eredménye 174 milliárd forint volt, 24 milliárddal több a 2012-esnél. Ezen belül Voltak látványos gyengülések, de erősödések is. Az MVM Partner például a 2012-es, közel 17 milliárd forint után tavaly csak kétmilliárd forint körül teljesített, és nagyjából hasonló arányban csappant meg az adózott eredménye is. Az előző évinek majdnem a huszadára esett a Panrusgáz üzemi eredménye is, a már szintén említett Global NRG-é pedig a harmadára. További nagy lecsúszásnak számít az, hogy az Alpiq Csepel Kft-nek negatívvá vált az adózott eredménye.

A leglátványosabb javítások egyikékét az E.On Energiaszolgáltató mutatta fel, amelynek 2012-ben komoly, 16,6 milliárd forintos üzemi vesztesége volt, 2013-ban viszont már nyereségessé vált a társaság. Megötödölte az üzemi veszteségét a GdF Suez Zrt. is. A Tigáz Zrt. (konszolidált) üzemi eredménye is csak fele olyan rossz, mint az egy évvel korábbi, –34,35 milliárd forint. Igaz, ettől az olasz hátterű csoport körül még koránt sincs minden rendben, mert a saját tőkéje már mínusz 25,5 milliárd forintos mélységben jár.

A vizsgált 20 cégen belül a legnagyobb üzemi eredményt az FGSZ Zrt. érte el, nagyjából újból felmutatva az előző év 47 milliárdos szintjét. A második helyre 40 milliárddal és körülbelül szintén a 2012-es értékkel a Paksi Atomerőmű került, a harmadikra pedig a MET Magyarország, amely duplázással közel 36 milliárdot mutatott fel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.