BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Uniós jogot sérthet a tervezett német úthasználati díj

Uniós jogot sérthet a tervezett német útdíjrendszer, amelynek az a célja, hogy bevonja a külföldi autósokat a német úthálózat fenntartásának és fejlesztésének finanszírozásába, a német autósok terheit pedig ne növelje.

 A törvényhozás alsóháza (Bundestag) tudományos szolgálatának elemzése szerint a közlekedési minisztérium elképzelése több ponton ellentétes a hátrányos megkülönböztetést tiltó közösségi jogszabályokkal - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi lap és a Der Spiegel című hetilap.

Az úgynevezett infrastrukturális hozzájárulás a külföldi uniós állampolgárok közvetett diszkriminációjához vezethet, hiszen a tárca koncepciója alapján a díjat ugyan a német autósoknak is meg kell fizetniük, de az új teher bevezetésével egy időben, annak értékével megfelelő mértékben csökkentik a gépjárműadót. Ezt a két intézkedést pedig együtt kell vizsgálni - vélekednek a Bundestag szakértői.


Szerintük az is hátrányos megkülönböztetésnek minősülhet, hogy a német autósok díját differenciálják az autó különböző jellemzői - köztük az első forgalomba helyezés időpontja és a motor környezetvédelmi besorolása - alapján, a külföldiekkel viszont egységes díjat - a tervek szerint 103,04 eurót - fizettetnének az éves matricáért.

Az sem fér össze a diszkrimináció tilalmával a szakértők szerint, hogy az útdíjrendszer nagyobb terhet jelent a külföldi uniós vállalkozásoknak, mint a német cégeknek. A közlekedési minisztérium szóvivője a beszámolókra reagálva tévesnek nevezete a Bundestag tudományos szolgálatának értékelését. Az úthasználati díjról a tárca tervei szerint az idén alkotnak jogszabályt, és 2016-ban vezetik be a rendszert.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.