BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkednek a tőkebefektetések

Az idei első felében 15 százalékkal emelkedett tőkebefektetések volumene globálisan a DTZ új elemzése szerint. Ez a legmagasabb arány a tanulmány 2009-es kezdete óta. Összességében az ázsiai és amerikai piacokon volt a legmagasabb növekedési szint az elmúlt hat hónap során. A befektetési alapok új tőkebefektetései főként az európai piacokra irányultak, a teljes volumen 52 százalékát kitéve. A hirtelen megugró aktivitás az ingatlanpiacon két szempontból is jelzésértékű: a jó befektetési termékek elérhetősége limitált, és a kivárási időszaknak vége.

Az egy országra irányuló befektetések aránya továbbra is növekvő tendenciát mutat, egy év alatt 55 százalékról 62 százalékra emelkedett. A legnagyobb volument az Amerikai Egyesült Államok teszik ki 40 százalékos részesedéssel, amit a brit, japán és kínai piacokra érkező tőkeáramlás követ országosan 8-9 százalékos aránnyal.

A DTZ előrejelzései szerint 2014-ben Európa összesen 175 milliárd eurós ingatlanpiaci forgalommal zárhatja az évet, és a lendületet megtartva 2015-ben eléri a 210 milliárd eurót, amely a legmagasabb érték lenne 2006 óta. Mindehhez adott minden feltétel, számos nagyobb portfolió tranzakció van folyamatban, és a tőkeáramlás élénkülése is arra hagy következtetni, hogy visszatért az élet az európai piacokra.

Összesen 11 százalékos növekedés tapasztalható az Európát célzó tőkebefektetéseket vizsgálva, amely 111 milliárd eurós volument eredményezett 2014 első felében. Ez részben azzal magyarázható, hogy Európa számos kiváló ár-érték arányú piaccal vonzza az ingatlan befektetőket. Ennek az aránynak hazánk csupán egy kis részét teszi ki, azonban a pozitív globális és európai szintű változások Magyarországra is hatással vannak – írja a DTZ. A befektetői bizalom erősödése már itthon is tapasztalható, a kisebb befektetési állománnyal rendelkező piacunk számos minőségi befektetési lehetőséget kínál a régió iránt érdeklődőknek és a pozitívan indult évet, további tranzakciók lezárása kísérheti.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.