BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az adófizetők sokmilliárdjába kerülhet az állami áramszolgáltató is

Nagyjából 70 milliárd forintot kellene fizetnie az államnak az Elműbe és az Émászba történő beszállásért, ráadásul ezzel még messze nem lesz kizárólagos tulajdonosa a két cégnek. Mélyen a zsebébe kell nyúlnia akkor is, ha a Mátrai Erőműből akarja kivásárolni az RWE-t.

Az államnak 47 milliárd forintot kell előteremtenie, ha az Elmű Nyrt. 49 százalékát a társaság tőzsdei árfolyama alapján meghatározott piaci érték alapján fizetné ki, és 24 milliárd forintot az Émász Nyrt. 49 százalékáért, hasonló feltételekkel. Az ügylettel kapcsolatos megállapodásban azonban figyelembe vehet ettől eltérő szempontokat is a vevő és a két cégben néhány százalékkal továbbra is benne maradó eladó, az RWE.

A németországi társaságnak azonban nem ez a mintegy 71 milliárd lenne a fő bevétele, hanem a Mátrai Erőmű Zrt-ben (MERT) lévő 50,9 százalékos hányadáért várt pénz.

Ha valóban meglépi az állam az információnk szerint már nagyon közel lévő cégvásárlásokat, akkor megcélzott pozíció-szerzése érdekében további teendői is lesznek. A MERT-ben például az MVM Zrt. 25,51 százalékát beszámítva is „csak” 76,43 százaléka lenne, ami igaz, hogy meghatározó súly, de éppen az MVM minapi példáját alapul véve az állam szándéka a 100 százalékos ellenőrzés megszerzése lehet. Márpedig a MERT-ben van még 21,71 százaléka az EnBW Energie-nek, és 1,86 százaléka egyéb részvényeseknek is. A Mátra értékét például az adja, hogy – a Világgazdaság információi szerint – tavaly e létesítmény termelte az országban a legolcsóbban a villamos energiát. Kihasználtsága 73,63 százalékos volt, bő kétszerese a mögötte következő Újpesti Erőműének, az ország áramtermelésének a 21 százalékát adta. Bányáinak lignitvagyona 120 évre elegendő.

Az Elműben és az Émászban történő tulajdonszerzés esetén szintén várható a további tulajdonosok kivásárlás, ha ez a cégpárost szemelték ki a majdani állami áramszolgáltató alapcégeiül. Ekkor a közvetlen vevő az MFB Zrt. lehet annak alapján, hogy a gázpiaci „alapcég”, a Főgáz is hozzá került, és a kialakítandó közműszolgáltatás egészét felügyelő ENKSZ-et is az MFB hozza létre.

Az Elmű-Émász bázisán kialakítandó állami áramszolgáltatás kézenfekvő, de nem kizárólagos lehetőség. Jól beleillik ugyanis az állami közműszolgáltatással kapcsolatban eddig elhangzottakba. Ám úgy tudjuk, hogy a küszöbön álló vásárlásokat elsősorban a MERT-be való beszállás motiválja, az pedig ismert, hogy más áramszolgáltatókkal is folynak tárgyalások, az állam által kitűzött feladatra pedig az Elműnél és az Émásznál esetleg olcsóbban megszerezhető társaságok is alkalmasak lehetnek.

A majdani állami áramszolgáltatót nem jelölte meg Németh Lászlóné miniszterelnökségi államtitkár az RTL Klub kedd esti adásában (Magyarul Balóval). Arról, hogy a közműcég hogyan kínálhat a jelenleginél alacsonyabb gáz- és áramárakat, azt hangsúlyozta, hogy nem elsősorban a termékár lesz alacsonyabb, hanem a szolgáltató-rendszer működtetése, főként az állami infrastruktúrára való támaszkodásnak köszönhetően. Azt, hogy a gáztarifák nem követik lefelé a zuhanó nemzetközi gázárakat, azzal indokolta, hogy ezzel kiszámíthatatlanná válna az árképzés, hiszen így más esetben jelentős emeléseket kellene végrehajtani.

Kivárni kényszerül az EHEP

Az Első Hazai Energia-Portfolió Nyrt-nek (EHEP) szinte az összes befektetése (állampapírok, részvények, be nem fektetett forint) a kedden MNB vizsgálat alá vont Buda-Cash Zrt-nél, DRB és ÉRB bankoknál van. Mivel ezekhez nem fér hozzá, a tevékenysége egy időre erősen beszűkül. A Világgazdaság értesülései szerint a társaság maga semmi aggodalomra okot adót nem tapasztalt a vizsgálat alá vont cégekkel, rendben érkezett például az ÉRB-től a 200 millió forintos alárendelt kölcsöntőke kamata is. Az EHEP tárol némi eszközt más helyen is, de nem számottevő mennyiségben. Az EHEP-nek van saját áram- és gázkereskedelmi engedélye is, de nem használja őket.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.