BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végső menedékes jelölhető ki a versenypiacon is

Ezentúl az ellehetetlenülő versenypiaci gázkereskedő helyére is kijelölhet végső menedékes kereskedőt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a Magyar Közlönyben megjelent módosítás értelmében. A végső menedékesek kategóriát a szabályozás eddig az egyetemes szolgáltatókra, illetve az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználók esetére tartotta fenn. A jogszabály emlékezetes alkalmazása volt, amikor 2011-ben az – egyébként versenypiaci – EMFESZ Kft. engedélyét visszavonta a versenyhivatal, és gondoskodni kellett a társaság által addig ellátott, 305 ezer háztartásról. Az E.On és a GdF ellátási területén lévő felhasználóknak ekkortól újból az E.On és a GdF szolgáltatta a gázt, a Főgáz és a Tigáz az egymás területén lévő fogyasztókat kapta meg – úgy tudjuk, e téren azóta volt némi visszarendeződés –, az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult ügyfelek a Mol Energiakereskedőhöz (ma MET) kerültek.

A regula második, látványos alkalmazása a Főgáz országos egyetemes szolgáltatóvá válásához köthető, azaz épp a közeljövőben várható. Eddig a GdF Suez jelezte, hogy visszaadja az engedélyét, és nem kizárt, hogy még ebben követői lesznek. Még e helyzet is jól lekezelhető a meglévő, és már többször módosított szabályozással, de két másik gázkereskedővel kapcsolatban (Alfa-Nova, DunaCent) körülbelül egy éve olyan helyzet állt elő, ami többször is eseti beavatkozásra kényszerítette a MEKH-t. (A hivatal egy harmadik kereskedőt utasított az előbbi kettő gázzal való ellátására.) Ez esetben nem közvetlen lakossági gázellátás, hanem távfűtés forgott veszélyben (egy távhő-engedélyt vissza is vont a hivatal), és a hőt sem nem csak a lakosság, hanem más felhasználók is vásárolták. Az ehhez hasonló eseteket könnyebben kezelheti majd a hivatal a végső menedékes gázkereskedő kijelölésével. Nem lenne fölösleges az árampiacon is meghozni a hasonló szabályozást.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.