BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar-ukrán gázvezeték-fejlesztés indulhat

A napokban aláírták a magyarországi és az ukrajnai gávezetékek rendszerek irányítói azt a szerződést, amelyet Petro Porosenko ukrán elnök már két hete bejelentett. Az FGSZ Zrt. közleménye szerint „mérföldkőnek számító együttműködési megállapodás” született közte és az Ukrtranszgaz között. A megállapodás úgy szabályozza a magyar-ukrán határkeresztező ponton (Beregdaróc) történő gázszállítást, hogy az összhangban van az Európai Unió harmadik energiacsomagjával is. Az Európai Bizottság arra számít, hogy az Ukranszgaz majd hasonlókat köt más, Ukrajnával szomszédos uniós országok szállítási rendszerüzemeltetőivel is. Az ukrajnai társaság közleménye kiemelte, hogy az orosz Gazpromhoz kapcsolódnak egyes rendszerirányítási funkciók az ukrajnai rendszerben, emiatt nem az Ukrtranszgaz együttműködése nem is lehetett teljes az uniós országok rendszerirányítóival. A megállapodás ipari sztenderd eljárásokat határoz meg a korábbi gyakorlat szerinti üzemeltetésre, így egy esetleges ellátási zavar kezeléséhez is.

Az FGSZ azt írja hogy a Magyarországról Ukrajnába történő, nem megszakítható kapacitások biztosítása érdekében további fejlesztésekre lesz szükség a szállítórendszeren a határ mindkét oldalán. E fejlesztések mibenlétéről Petro Porosenko konkrétabban fogalmazott: a két ország között létesítendő, új interkonnektorról beszélt.

Igaz, az interkonnektornak nem kell feltétlenül új vezetéknek lennie. Egyrészt az FGSZ közleménye nem is említ ilyet, másrészt viszont emlékeztet, hogy 2013 márciusában újra működésbe hozott egy addig kihasználatlan csövet, válaszul a kezdődő ukrán-orosz konfliktusra és a fenyegető ukrán energiaválságra. (Vagyis részben erre a csőre vonatkozhatnak a fent említett fejlesztési tervek.) A társaság két éve ennek a vezetéknek az üzembe helyezésével teremtette meg a két ország között egy alternatív földgázellátási útvonal lehetőségét Ukrajna felé a nyugat-európai források felől. A határkeresztező vezeték, amely párhuzamosan halad a fő földgázellátási útvonallal Oroszország irányából Ukrajnán keresztül Magyarország felé, mindeddig ideiglenes együttműködési megállapodások jogi keretei között működött.

A társaság kiemeli, hogy az Oroszországból Európába történő gázszállítás hagyományosan kelet-nyugat irányú, és jelentős mértékben Ukrajnán mint tranzit országon keresztül történik. Az EU-Ukrajna (ebben az esetben Magyarország-Ukrajna) nyugat-kelet ellentétes irányú szállítások kulcselemei az EU azon stratégiájának, hogy növelje keleti szomszédja energiaellátás-biztonságát. A határkeresztező pont kapacitása Ukrajnából Magyarország irányába évi 26 milliárd köbméter, ellentétes irányba évi 6,1 milliárd köbméter.

Szerb–orosz–osztrák olajfúrás Magyarországon

Az orosz Gazprom Nyefty szerbiai leánycége, a NIS és az osztrák RAG magyarországi érdekeltsége, a RAG Hungary közösen tesztelnek olajkutakat Magyarországon a RAG vezérigazgatója szerint. Markus Mitteregger a bécsi OPEC-értekezlet helyszínén újságírók előtt elmondta – idézte az MTI –, hogy egyelőre azt szeretnék megállapítani, hogy van-e a területen elég kőolaj. Az első kutak még nem hoztak fel kiaknázásra érdemes mennyiséget. A NIS és a RAG még 2011 decemberében Bécsben állapodott meg a kiskunhalasi szénhidrogénmező közös kutatásáról és feltárásáról, a kutatás 2012 februárjában kezdődött.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.