BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tárgyalni akar a Gazprom az árképzésről

A Gazprom inkorrektnek nevezte az EU módszereit, de meg akar állapodni vele a Magyarországot is érintő árképzéssel és a versenyfeltételekkel kapcsolatos kifogások ügyében.

A Gazprom továbbra is megállapodást szeretne az Európai Bizottsággal, és nem ismeri el bűnösségét az uniós versenyhatóság által előterjesztett kifogások egyikében sem – jelentette ki az orosz gázóriás vezérigazgató-helyettese, Alekszander Medvegyev. A Gazprom hétfőn, a határidő utolsó napján adott választ a versenyhatóságként is eljáró bizottság áprilisban, egy több mint három éve zajló eljárás részeként összeállított formális panaszára.

z EU szerint az orosz gázexportőr tisztességtelen árképzési politikát folytat nyolc kelet- és közép-európai unisó tagországban (beleértve Magyarországot), ezen belül különösen Bulgáriában, Lengyelországban és a három balti államban. Az egyes területeket érintő korlátozások, illetve az orosz gáz továbbexportálásának tilalma, az unió szerint odavezethettek, hogy az érintett nagykereskedőknek a piaci irányadó áraknál vagy a Gazprom költségei által indokoltnál jóval magasabb árakkal kell számolniuk.

A Gazprom szállítási szerződéseiben szinte egyáltalán nincsenek "desztinációs klauzúlák" – mondta most a Bloombergnek Medvegyev –, és nem voltak reexporttal kapcsolatos megszorítások sem, amikor az EU közzétette ellenvetéseit. Az uniós javaslatok között az is szerepelt, hogy az orosz állami cég a gáztőzsdékhez igazodva alakítsa árait – erről Medvegyev most azt mondta, hogy ügyfeleik épp az ellenkező irányt választják és vissza akarnak térni az olajárak változásához kötött gázárakhoz. (A Gazprom hosszú évekig tartó ellenállás és jogi csatározások után számos fontos európai szerződését újratárgyalta – emlékeztetett a Financial Times –, és nagyobb teret engedett az azonnali gázáraknak mint referenciának. Idén augusztusban maga az orosz cég is megtartotta első azonnali gázaukcióját.)

A Gazprom kész annyi gázt szállítani Európába, amennyi csak kell – hangsúlyozta  Medvegyev –, ezért írták alá olyan gyorsan az Északi Áramlat 2 megépítéséről szóló megállapodást. Az orosz cég öt nagy európai társasággal írt alá szerződést két új északi vezeték megépítéséről szeptember elején, három hónappal a tervezett határidő előtt. Ezeken évi 55 milliárd köbméter gáz szállíthatnak majd a Balti-tengeren át Németországba, 2019-től.

Az orosz vállalat hivatalos válasza szerint egyébként az EU inkorrekt módszertant alkalmazott az árképzéssel, illetve a verseny megakadályozásával kapcsolatos vizsgálódás során, és az általuk nyújtott bizonyítékokból, adatokból majd kiderül, hogy a bizottság állításai gazdaságilag és jogilag is negalapozatlanok. A testület viszont egyelőre csak azt erősítette meg a dpa hírügynökségnek, hogy megkapták és alaposan tanulmányozzák a Gazprom válaszait, párhuzamosan a megállapodásra tett javaslattal. A versenyügyekért felelős biztos, Margrethe Vestager szerint még túl korai volna megmondani, hogy a Gazprom és a bizottság egyetértésre tud-e jutni az árképzés ügyében.

A Gazpromnak meg kell tudni egyeznie az EU-val – vélik elemzők –, ha el akarja kerülni a versenyszabályok megsértéséért járó büntetést, illetve ha meg akarja őrizni az európai gázpiacon élvezett 30 százalék körüli részesedését. Korábban még száímthatott rá a cég, hogy majd a kínai szállítások növelésével pótolja esetleges európai kieséseit, ám a gazdaság lassulása miatt az ottani kereslet drasztikusan visszaesett, miközben hazai piacán is visszaszorult a részesedése a Rosznyeft és a Novatek előretörése miatt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.