Kissé visszaesett az idegenforgalom növekedési üteme augusztusban, a külföldi vendégéjszakák száma 5,7, a belföldieké 4,9 százalékkal bővült az előző évihez képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatai szerint. Ez nemcsak a kiugrónak mondható júliusi – külföldieknél 12,1, belföldiek esetében 7,5 százalékos – emelkedésnél alacsonyabb érték. Az augusztusi adatok az első hét hónap átlagos 6,6, illetve 6,9 százalékos bővülésétől is elmaradnak, igaz, nem jelentősen. A statisztikában ráadásul nagy valószínűséggel nem jelenik meg a menekültügy hatása: a világsajtóban a magyarországi bevándorlási helyzet éppen augusztus végén, szeptember elején került a középpontba, így kevéssé hatott a nyolcadik havi forgalmi adatokra.
Az év első nyolc hónapjában mindenesetre a szálláshelyek a tavalyinál 6,4 százalékkal több, összesen több mint 18,5 millió vendégéjszakát regisztráltak. A turisztikai keresletnek mintegy fele volt külföldi, miközben a januártól augusztusig terjedő időszakban egyforma volt a növekedési ütem is. A trendek nem változtak: a legtöbb külföldi turista továbbra is Németországból érkezett, ám valamivel kevesebb, mint korábban. Jelentős volt az orosz visszaesés (20 százalék körüli), de ez mennyiségben nem jelent pótolhatatlan kiesést. A német vendégek lassú lemorzsolódását és az oroszok hirtelen elfordulását azonban pótolta a holland, a brit és a lengyel turisták számának gyarapodása. Az Egyesült Királyságból az első nyolc hónapban 25 százalékkal többen érkeztek a tavalyinál (és már az elmúlt évben is növekedést regisztrált a statisztika). A kereslet leginkább Budapesten nőtt, 12 százalékkal, ezen belül is a közösségi szálláshelyek teljesítettek kiemelkedően: közel a harmadával nőtt az ifjúsági szállások külföldi vendégéjszakáinak száma, de a négycsillagos szállodák is 14 százalékos növekedést regisztrálhattak a januártól augusztusig terjedő időszakban. A belföldi vendégeknél a gyógyszállók népszerűsége növekedett: ebben a körben 25 százalékos volt a növekedés.
A szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele az előző év azonos időszakához képest 12 százalékkal nagyobbra, 247 milliárd forintra nőtt. A turisták a tavalyinál 13,6 százalékkal többet, 145,2 milliárd forint szállásdíjat költöttek el.
Töretlen a növekedés a turizmusban az augusztusi és az első nyolchavi adatok alapján – mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára, aki az adatok alapján úgy vélte: az idei ismét rekordév lehet az ágazatban. Szerinte idén a szálláshelyek vendégeinek száma meghaladhatja a 10 milliót, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig a 25 milliót, a szálláshelyek bevétele elérheti a 350 milliárd forintot.
Ruszinkó Ádám a migránshelyzet hatásairól szólva elmondta, hogy bár a szeptemberi adatok még nem állnak rendelkezésre, de az előzetes becslések szerint a budapesti szállodák – ahová a külföldi vendégek kétharmada érkezik – foglaltsága 90 százalék körüli volt, tehát a válság jele egyáltalán nem mutatkozik a turizmusban. Az októberi hosszú hétvégére már most csaknem teljes a foglaltság – tette hozzá. A Budapest Airportnak pedig negyedik hónapja egymillió feletti az utasforgalma.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.