BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtakarítás, jó készülékválasztással

Több tízezer forint is megtakarítható a jól kiválasztott háztartási készülékekkel. Ezeknek a kiválasztására az E.ON Hungária Zrt. évről évre meghirdeti az E.ON Energiatakarékossági Díjat. A háztartási gépek ilyen jellegű minősítése ugyanis segítséget nyújt a vásárlóknak.

Az idei díjra is bármely háztartásikészülék-gyártó ingyen benevezhette készülékét, és ebben az évben is a TÜV Rheinland Intercert Kft. mérte meg a háztartási gépek energiafelhasználását, egy az átlagos háztartási használatot modellező mérési program szerint. Mint kiderült, továbbra is a jól megválasztott hűtőgéppel, mosógéppel és mosogatógéppel érhető el a lehető legnagyobb megtakarítás, így e termékek közül kerültek ki az idei díj nyertesei is. Egy-egy ilyen okos döntéssel évente akár 5-10 ezer forint is kigazdálkodható háztartásonként, és ez tovább növelhető egy takarékos porszívó, vasaló vagy éppen kávéfőző kiválasztásával. Ha pedig egy tízéves készüléket cserélünk le egy díjnyertes készülékre, akkor több tízezer forint is lehet az éves megtakarításunk. Így összesen akár 50 ezer forint is nyerhető, ami többhavi villanyszámlát is jelenthet.

Az E.ON Energiatakarékossági Díj 2015-ön 9 kategóriában hirdettek összesen 10 nyertest, a díjakat a napokban vették át a győztes készülékek gyártói. Mivel ez már a hatodik ilyen verseny volt, kirajzolódóban van egy trend is, amely szerint a fogyasztók mellett a gyártókat is egyre inkább foglalkoztatja, mely eszközök bizonyulnak a leginkább energiatakarékosnak a hiteles, valós körülményeket modellező fogyasztási teszt során. Az idén először azok a márkák is kaptak díjat, amelyek az elmúlt hat év során a legtöbb díjat szerezték. A győri rendezvényen e különdíjat a háztartási eszközök kategóriájában a Gorenje kapta, a szórakoztatóelektronikai eszközök területén megosztva a Philips és a Sony, végül a kategóriájában legtöbbször nyert márkának az Electrolux porszívója minősült.

„Felelős vállalatként mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a felhasználók a nap 24 órájában gondtalanul használják készülékeiket, és ezzel pénztárcájuk mellett környezetüket is kíméljék. Számunkra az elégedett fogyasztók és a fenntartható környezet jelentik a prioritást” – mondta cégének kezdeményezéséről Ilyés Péter, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának tagja. Hangsúlyozta, hogy a díjjal cége az energiatudatosság mellett a hozzáállásban szükséges változtatásokra is felhívja a figyelmet, így arra is, hogy mekkora megtakarítások érhetők el akár a költségek, akár a káros anyagok terén.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.