BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar dolgozókat is érinteni fog a GE nagy leépítése

A GE készül a miniszterelnökkel és a kormány tagjaival való tárgyalásra, a paksi tendert is várják már.

A General Electric számára fontos befektetési terület Magyarország, ahol széles körű tevékenységet folytat, és jelentős az innen származó exportja - mondta John G. Rice, a GE alelnöke az M1-en.

Kifejtette: Magyarország a General Electric beruházásai között élen jár, több mint 1 milliárd dollár fektettek be, és több mint 10 ezer alkalmazottnak adnak munkát.

A globális növekedésért és az Amerikai Egyesült Államokon kívüli összes üzleti folyamatért felelő alelnök kiemelte: a GE folyamatosan keresi a potenciális növekedési lehetőséget Magyarországon.

John G. Rice - azzal kapcsolatban, hogy a GE szerkezetátalakítási terve keretében Európában 6500 munkavállalót elbocsát el - elmondta: a racionalizálás kevés magyar munkahelyet érint, és annak a néhány embernek is találnak helyet a GE magyarországi 10 ezer munkahelyén belül.

Az alelnöke megerősítette, hogy érdeklődéssel figyelik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos kiírásokat, gőzturbina- és generátortechnológia területén tudnának szállítani, sikeres tender esetén a szállításhoz kapcsolódó tevékenységük jelentős részét Magyarországra telepítenék.

A GE alelnöke szerint a paksi tenderben 1,5 milliárd dollár lehetne a részvételi lehetőségük, a hazai beszállítói arány 40 százalékának jelentős részét tudnák adni. John G. Rice rámutatott: jelentős tenderezési tapasztal rendelkeznek erőművi területen, az uniós követelményeket teljesíteni tudják.

A GE alelnöke szólt arról is, hogy készülnek a miniszterelnökkel és a kormány tagjaival való tárgyalásra, ahol megerősítik, a GE felelős befektető, és az is marad Magyarországon a jövőben is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.