BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre már működhet az új szuperszámítógép

A tervek szerint egy év múlva már működhet az új szuperszámítógép Magyarországon, amellyel hazánk ismét a világ élvonalába kerülhet ezen a területen. A fejlesztést két lépcsőben valósítják meg, összköltsége 5,8 milliárd forint lesz.

A szakértők azon munkálkodnak, hogy az új szuperszámítógép- (High Performance Computing, HPC) beruházás minél hamarabb elindulhasson Magyarországon, és a gép egy év múlva már teljes kapacitással működhessen

– nyilatkozta a Világgazdaságnak Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke. A beruházás révén – tette hozzá – Magyarország ismét a világ élvonalába kerülhet a szuperszámítógép-infrastruktúra teljesítményével.

A fejlesztés két lépcsőben fog megvalósulni, összköltsége 5,8 milliárd forint lesz.

Egy ilyen infrastruktúrát, a speciális igényei miatt, az erre a célra kialakított adatközpontban szükséges elhelyezni – hangsúlyozta Szijártó Zoltán. A számítógép energiaigénye is speciális feltételeket és önálló energiaforrás biztosítását kívánja meg, továbbá az eszköz hűtése meleg vízzel történik, ami szintén további egyedi üzemeltetési megoldásokat kíván. Az is fontos – elsősorban környezetvédelmi – szempont, hogy a közelben legyen lehetőség a keletkező nagy mennyiségű hulladékhő újrahasznosítására.

„Partnerünkkel, a Debreceni Egyetemmel már tíz éve működünk együtt, ezért a következő HPC-t is az erre a célra kialakított debreceni HPC-központban helyezzük el.

Mivel azonban a kapacitást megtízszerezzük, komoly energetikai és gépészeti fejlesztésekre van szükség, a gépterem kapacitása ugyanis 1,3 megawatt lesz” – emelte ki az elnök.

Fotó: KIFÜ

A folyamatos fejlesztés szerinte azért is nagyon fontos, mert olyan esszenciális kutatási eszközökként tekinthetünk a szuperszámítógépekre, amelyeket tulajdonképpen az összes tudományterület alapvető infrastruktúraként használ: ezért az az ország, amely nem biztosítja ezt a kutatói, innovatív vállalatai számára, lemarad, illetve versenyhátrányt szenved. „Gondoljunk csak a Covid–19-járvány egészségügyi kihívásaira. Teljesen egyértelmű, hogy szuperszámítógépek nélkül nem lehetett volna ilyen gyorsan kifejleszteni a vakcinákat, és az egyes mutációk megjelenésének hatását sem lehetett volna villámgyorsan jelezni. És ez csak az egészségügy egy szűk, bár jelenleg talán a legfontosabb területe, ahol hasznosul a HPC” – mutatott rá Szijártó Zoltán. A fejlesztések során pedig egyetlen pillanatra sem lehet hátradőlni, ugyanis egy ilyen infrastruktúra három-öt év alatt teljesen elavul.

A közelmúltban végzett kutatás szerint a felhasználók igénylik, hogy a megnövekedett kapacitás rendelkezésükre álljon, a kutatásaikat és a munkáikat is így tervezik. Ám az is nagyon fontos – tette hozzá az elnök –, hogy új partnereket találjanak, és minél több hazai vállalkozás is fantáziát lásson az új lehetőség kiaknázásában, mivel számukra is létfontosságú lehet a szuper-számítástechnika használata, ha lépést akarnak tartani a nemzetközi trendekkel.

A KIFÜ pillanatnyilag hat szupergépet üzemeltet, amelyek Budapesten, Debrecenben, Miskol­con és Szegeden találhatók.

2015-ben volt legutóbb az infrastruktú­rát érintő beruházás, amivel akkor duplájára emelkedett a hazai szuper­számítógépes teljesítmény, és akkor Magyarország a világ 308. leggyorsabb szuperszámítógépével büszkélkedhetett. A most aktuális top 500-as listát figyelembe véve a tervezett fejlesztéssel a KIFÜ Komondor nevű szupergépe a 60. hely körül helyezkedik majd el.

Támogatják a felhasználókat

A KIFÜ-ben létrehozott HPC Kompetencia Központ feladata, hogy már az első lépésektől támogassa a felhasználókat, így segítve újabb felhasználók bevonását. A technikai segítségnyújtás mellett HPC-szakértők támogatják a kutatókat a projektjeik futtatásában. A kompetencia-központ továbbá magas színvonalú felhasználói támogatást nyújt, konzultációs lehetőséget biztosít, tanácsadást végez, és gondoskodik a szuperszámítógépek használatához szükséges ismeretek oktatásáról, a HPC-kultúra terjesztéséről is. | vg

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.