Ritka Strauss-opera a Müpában

A zenekar által játszott két óriási ásítással kezdődik Richard Strauss, szüzséje szerint egy szerelmi háromszög körül bonyolódó cselekményű utolsó operája. A 18. század végén valahol egy Párizs környéki kastélyban díszes művészetkedvelő társaság gyűlik össze. Olivier, a költő és Flamand, a zeneszerző művészetük teljes fegyvertárát bevetik, hogy elnyerjék a házigazda Grófnő kegyeit. A versengést egy közösen megírt operával próbálják eldönteni, amelyet La Roche, a színházi rendező állít színpadra. A poézis és a muzsika közül végül egyik sem kerekedik felül, a Grófnő mindkettejüket kikosarazza, mert mint a darab zárásaként összegzi: “ha az egyiket előnyben részesíted, elveszejted a másikat”.

A rózsalovag, az Arabella vagy a Salome című operáiról ismert Strauss utolsó daljátéka összegzése a szerző operáról vallott nézeteinek. “Üzenete túlnyúlik a műfaj határain” -- mondja Kocsis Zoltán, aki a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén március 11-én és 14-én a Müpában dirigálja a Capricciót. Az általa a ritkán játszott operák “felfedezésére” indított sorozat második darabjaként vezényelt művet a német Rebekka Stanzl állítja színpadra. A félig szcenírozott, vagyis koncert körülmények között előadott, a zenekart és az énekeseket egyenrangú szereplőként kezelő metódus némileg formabontó lesz. A német rendező ugyanis a párizsi és New York-i verziótól eltérve, Strauss eredeti instrukciójához igazodva a kastély parkjába helyezi a cselekményt. Így a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára pázsit kerül majd. 

A színház a színházban játékkal operáló Capriccióról tudható, hogy Strauss a költő figuráját Hugo von Hoffmannstahl osztrák íróról, A rózsalovag szerzőjéről, a direktort a legendás színházi és filmrendező Max Reinhardtról, a zeneszerzőt pedig saját magáról mintázta. Nem mellesleg ők hárman alapították meg 1920-ban a ma is méltán világhírű Salzburgi Ünnepi Játékokat.

“Ilyen előkelő társaságot ma is el tudnék képzelni. A művészet értelméről, a szöveg vagy a zene előrébbvalóságáról folytatott disputa ma is érvényes” -- mondja Kocsis Zoltán. Strauss az alcímben maga is zenés társalgásnak aposztrofálja művét, amely végül egyenrangúvá és egymást feltételezővé avatja a zenét és a szöveget. Kocsis szerint ezzel az üzenettel Strauss az operajátszás örök dilemmáját is feloldja, egyszersmind megfogalmazza, hogy az opera gesamtkunstwerk, vagyis összművészeti műfaj.