A lipcsei Tamás-templom karnagyaként minden héten egyházi mű írására kötelezett Bach számos kantátája mellett két halhatatlan passiót is komponált. Az 1727 nagypéntekén bemutatott Máté-passió életművének legkomplexebb és leghosszabb darabja, sokan az életmű tudatos zenei összefoglalásának tartják. Érdekessége, hogy legfontosabb szereplője nem Jézus, és nem is Pilátus, hanem egy evangélista, aki a hallgatót mesélőként vezeti végig Krisztus szenvedéstörténetén.
A művet most a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Németország egyik vezető énekkaraként működő Stuttgarti Kamarakórus valamint a Stuttgarti Barokk zenekar előadásában hallgathatjuk meg. Az együttesek alapítója, az est karmestere, Frieder Bernius meglehetősen későn nyúlt a darabhoz, ugyanis azt vallja, hogy „az efféle remekműveket, amelyeket oly sokszor lehet hallani, jobb, ha az ember nem emeli túl korán a repertoárjába”.
Az előadás szólistái Joanne Lunn, Daniel Taylor, Christian Immler, Gotthold Schwarz, és evangélistaként az a Tilman Lichdi lesz, akit jelenleg Bach oratóriumainak egyik leghatásosabb interpretálójaként ismernek. Így biztosak lehetünk abban, hogy az előadás méltó lesz minden idők egyik legmegrázóbb passió-feldolgozásához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.