A felmérésből az is kiderült, hogy ennek ellenére tájékozottságuk a finanszírozási lehetőségek területén hiányos, amely gondot jelenthet hitelfelvétel esetén. Helyzetük abból a szempontból is speciális, hogy tevékenységi körük nagyon sokrétű, egyesek termeléssel, mások szolgáltatással foglalkoznak. Éppen ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy a megfelelő információszolgáltatás mellett az egyes pénzintézeteknél széles körű, személyre szabható termékportfólió álljon rendelkezésükre.
Egy vállalkozás életében több olyan helyzet adódhat, amikor pénzügyi segítségre van szüksége, legyen szó likviditási problémáról, a cég fejlesztéséről vagy beruházási lehetőségekről. Ezek a problémák bármely vállalkozás életében felmerülhetnek, akár egy cipészet, szépségszalon, élelmiszerbolt vagy egyéb szolgáltató cég esetében is. A fejlesztések, beruházások esetében sokszor nem elegendő a saját forrás. A vállalkozás ilyenkor igénybe veheti a TakarékPont fiókokban igényelhető MFB Kisvállalkozói Hitelt. Ezt a konstrukciót olyan cégek igényelhetik, amelyek foglalkoztatottainak létszáma 50 főnél kevesebb, és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg. A hitel felhasználható ingatlan vásárlására, építésére, átalakítására, használt vagy új gépek beszerzésére, szoftvervásárlásra. Forgóeszköz finanszírozásra, tárgyi eszköz beszerzésre a TakarékHitel Plusz nyújthat megoldást.
Az országszerte 445 kirendeltséggel rendelkező TakarékPont hálózat a mikro-, kis- és középvállalkozások minden igényét kielégítő, rugalmas, személyre szabott konstrukciókat kínál vállalati ügyfelei részére. A rövid lejáratú hitelek könnyen hozzáférhető forrást biztosítanak a váratlanul felmerülő eseti kiadások fedezéséhez, illetve a likviditási nehézségek áthidalásához.
További információ:
http://www.takarekpont.hu/takarekpont/hu/vallalat/vallalkozoitermekkinalat.html
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.