BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szeptembertől ismét panelprogram - tízmilliárdokat talál a kormány rá

A kormány előteremti azt a több tízmilliárd forintot, ami a tavaly beérkezett paneltámogatási igények kielégítéséhez szükséges, így idén szeptembertől ismét lehet pályázni. A szakminisztérium nem látja akadályát a felújítások mielőbbi megkezdésének.

A kormány több hullámban tesz közzé adatokat arról, mire számíthatnak a panellakások állami támogatását célzó Panel Plusz program résztvevői - írja a Népszabadság. Eddig problémát okozott, hogy a tavalyi, már lezárt kiírásra 30 milliárd forint támogatási igény érkezett, míg a keret az akkori hírek alapján tízmilliárd forint volt.

A programért felelős önkormányzati és területfejlesztési minisztérium (ÖTM) azt jelezte a lapnak: a 30 milliárdos igény összesen 88500 panellakás felújítását fedi. Ezek közül 13 ezer 500 lakásnak már tavaly megítéltek 4,3 milliárd forint támogatást. Ezt követően a miniszter, Varga Zoltán idén május 19-én írt alá jóval több, 46 ezer 518 lakás számára összesen 14,5 milliárdos támogatást.

Ebből szakértők arra következtetnek, hogy a fél év késlekedés alatt a kormány az eredeti kerethez már további tízmilliárd forintot bizonyosan "talált". Ugyanaznap Varga Zoltán sajtótájékoztatót is tartott a témában, amely során plusz 15 milliárd forint bevonásáról beszélt. Ennek költségvetési forrását nem jelölte meg pontosan.

Az ÖTM tájékoztatása szerint a tavaly beérkezett pályázatok közül még 11,5 milliárd eldöntetlen. (A lap számításai szerint ez mintegy 28 és fél ezer lakást jelent.) Erről a miniszter szerint az első fél év végével születhet döntés.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.