BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fidesz: Gyurcsány sem kerülheti el a számonkérést

Az Országgyűlés ösztönzésére írná bele az alkotmányba a Fidesz-KDNP a kisebb, kétszáz fős parlament tényét még azt megelőzően, hogy a választójogi törvényt ténylegesen módosítaná a kormányzó többség - derült ki Szijjártó Péter fideszes politikusnak,

Orbán Viktor elnöki stábfőnökének Duna Televízióban mondott szavaiból. A politikus nem zárta ki, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felelősségét is felvessék és megvizsgálják a Magyar Televízió 2006-os tévéostromának utólagos vizsgálata során.

Ha a célt nem véssük kőbe, és nem adunk világos inspirációt a hosszasan elnyúló tárgyalásokon, akkor megint csak azt érnénk el, hogy hosszan beszélünk a kisebb parlamentről, aztán nem lesz belőle semmi - így indokolta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában, hogy miért előbb az alkotmányban rögzítik a kisebb parlament tényét, s csak utóbb alkotják meg az erről szóló törvényt. A Fidesz eljárást az ellenzék soraiból többen bírálták, mondván: a gombhoz varrják a kabátot ezzel az eljárással.

Ha az alaptörvényben rögzítjük, hogy legfeljebb kétszáz fő lehet az országgyűlési képviselők létszáma, ez egy olyan ösztönző erő az Országgyűlés pártjai számára, hogy muszáj lesz megalkotni azt a választójogi rendszert, aminek nyomán eljutunk a kétszáz fős parlamenthez - szögezte le Szijjártó Péter.

A politikus utalt rá: az új választási koncepciót kidolgozó albizottságban nem csupán gesztust akartak gyakorolni azzal, hogy az nem képezi le a parlament arányait, hanem paritásos alapon lesz benne képviselve a kormányoldal és az ellenzék. "A választójogi rendszer átalakítása klasszikusan olyan kérdés, amely átível parlamenti ciklusokon" - emlékeztetett Szijjártó Péter.

A magyar állampolgársági törvény tervezett változtatásáról és az arra adott szlovák kormányzati reakciókról Szijjártó Péter azt mondta: ez teljesen egyszerű szlovák provokáció, az elmúlt években hétről hétre tapasztalhattunk ilyeneket. Az ottani választási kampányban pedig a kormányzó erők elővették a magyar kártyát, de Magyarország nem avatkozik bele az ottani kampányba. 

Ha lesz új szlovák és magyar kormány, akkor a szlovák-magyar kapcsolatrendszert újra kell gondolni, újra kell alapozni.  Mégpedig a kölcsönös tisztelet alapján, mert ma minden van a szlovákok részéről a magyarság felé, csak nem tisztelet - szögezte le a fideszes politikus.

Azt nem tartotta kizártnak - lévén vannak ilyen európai példák -, hogy Szlovákia jogrendjében alapvetően megtiltsa a kettős állampolgárságot. Ám szerinte egy ilyen lépés "olyan szinten Európa-ellenes lenne, amit az európai országok közössége nem hagyhat majd válasz nélkül".

 Úgy látja: Szlovákia mai vezetői nem értik az Európai Unió mibenlétét. Nem értik, hogy Európa  a nemzetek Európája, ahol az államhatároknak egyre kisebb jelentőségük lesz.

Szijjártó Péter a Hattól nyolcignak adott nyilatkozatában a magyarországi devizahitelesek helyzetének rendezésére, az ezzel kapcsolatban kialakult vitára is kitért. Azt mondta: amíg a nemzetközi gazdasági helyzet a maihoz hasonlóan instabil lesz, addig idehaza törekedni kell a forint alapú hitelezésre. A Hattól nyolcig kérdésére, hogy ha átváltják a mai devizahiteleket forint alapúra, ki viseli az árfolyam-változásból és a kamattöbbletből származó költségeket, úgy reagált: megosztott teherviselésre van szükség az ügyletben érintettek között, erre vonatkozóan készültek már tervek. Konkrét intézkedéseket azonban egyelőre nem árult el.

Igazak-e a hírek, miszerint az Magyar Televízió 2006-os ostromának vizsgálata kapcsán Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök szerepét is megvizsgálják a tervezett számonkérés során? - hangzott a Hattól nyolcig kérdése. Szijjártó Péter azt válaszolta: természetesen meg kell vizsgálni, mi és hogyan történt a tévéostromnál. Történt-e olyan provokáció vagy mulasztás az állami szervek avagy állami vezetők részéről, ami a sok civil és rendőrségi sérülthöz és a jelentős anyagi kárhoz vezetett.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.