BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajnában a tízezret közelíti az új fertőzöttek száma

Az egészségügyi tárca a karanténkorlátozások szigorítását javasolja a kormánynak.

Napról napra gyorsul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, egymás után döntve meg a korábbi rekordokat, csütörtökre már megközelítette a tízezret az új fertőzöttek száma, az elhunytaké ismét csaknem kétszáz volt egy nap alatt, az egészségügyi tárca pedig újabb szigorításokat javasol a kormánynak.

A közölt adatok alapján az elmúlt napon – az előző napi, eddigi csúcsot is meghaladó – 9850 új esettel 430 467-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 193 áldozattal 7924-re.

Eddig 184 782-en gyógyultak meg, viszont már 237 761 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel.

Előző nap 1269 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba az országban,

jelenleg a kórházakban több mint 27 ezer ágyat foglalnak el koronavírusos betegek.

Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese csütörtöki tájékoztatóján közölte, hogy a tárca a karanténkorlátozások szigorítását javasolja a kormánynak. Indítványozza egyebek mellett a kulturális tömegrendezvények teljes betiltását, a fitness-termek, uszodák és más sportkomplexumok, valamint a bevásárlóközpontokban a boltokon kívül minden más létesítmény bezárását.

Fotó: AFP/ usage worldwide

Javasolják továbbá a kereskedelmi egységeknek,

hogy délelőtt 10 és 12 óra között külön idősávot vezessenek be a 60 éven felüliek kiszolgálására.

Kifejtette: ez nem jelenti azt, hogy az idős emberek más időpontban nem mehetnek boltba vagy gyógyszertárba, csak remélik, hogy a fiatalabb korosztályokhoz tartozók ebben az időszakban nem fognak vásárolni menni.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy a tárcája által készített törvényjavaslat szerint ezentúl a helyszínen szabhatnának ki bírságot a rendőrök, illetve a közegészségügyi ellenőrök azoknak, akik nem viselnek szájmaszkot középületekben, illetve a közösségi közlekedési eszközökön. Sürgette a parlamentet, hogy mihamarabb fogadja el az előterjesztést.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.