BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Sinopharm és a Pfizer vakcinájából érkezett a legtöbb

Magyarország már öt oltóanyaggal rendelkezik.

A Sinopharm és a Pfizer koronavírus elleni vakcinájából érkezett eddig a legtöbb Magyarországra – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.

A kormányzati honlapon kiemelték: szerdán újabb kínai vakcinaszállítmány érkezett: 100 ezer adag Sinopharm, kedden pedig 120 510 adag Pfizer. Mindkét oltóanyagot a regisztrált idősek oltására fogják elsősorban használni. A Pfizert már kiszállították a kórházi oltópontokra, és a megszokott rend szerint a háziorvosok szervezik rá az időseket. A most érkezett kínai vakcinával a szükséges hatósági vizsgálat után lehet majd oltani, szintén a regisztrált idősek első és második körös oltására használják majd.

Magyarország már 5 oltóanyaggal rendelkezik – írták, hangsúlyozva: ennek is köszönhető, hogy felgyorsulhatott az oltás.

A beoltottak száma több mint 1,3 millió és Magyarország ezzel immár a második helyen van az átoltottságban az uniós ranglistán.

Megjegyezték azt is, hogy az AstraZeneca vakcinából az ígértnél jóval kevesebb érkezhet a következő hetekben, ez pedig lassítja az oltás ütemét.

Fotó: Shutterstock

A magyar kormány a lekötött Pfizer-BioNtech oltóanyag mennyiségét az eddigi 6,5 millió adagról 10,9 millióra növelte.

Így Magyarország már összesen 31 millió adag oltóanyagot kötött le. Ebből 24 millió adag oltóanyag várható uniós beszerzésből, ennek eddig a 7 százaléka érkezett meg három gyártótól (Pfizer, Moderna, AstraZeneca).

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már jelentette, hogy forgalmazásra ajánlja az Európai Unióban a Johnson & Johnson oltóanyagát is, de ennek a szállítása még nem kezdődött el. A Janssen vakcinából 4,36 millió adagot vár Magyarország, amely ugyanennyi ember oltását teszi lehetővé, mert ez az első olyan vakcina, amely egydózisú.

Az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött, ezekből összesen további 3,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd a következő hónapokban.

A kínai vakcinából a szerdai a harmadik szállítmány, az első több mint félmillió adagos szállítmányt a háziorvosok gyakorlatilag mostanra felhasználták a regisztrált idősek beoltására, a második 450 ezer adagos szállítmányt jövő héten kezdik felhasználni a már beoltott idősek második körös oltására. A most érkezett kínai vakcinával a szükséges hatósági vizsgálat után lehet majd oltani, szintén a regisztrált idősek első és második körös oltására.

Regisztráció védőoltásra

Tavaly decemberben megnyílt a regisztráció lehetősége az interneten is a koronavírus elleni védőoltásra. Regisztrálni a https://vakcinainfo.gov.hu/ honlapon lehet. Mivel a kormány nem tette kötelezővé az oltást, a vakcinát csak azok fogják megkapni, akik regisztrálnak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.