BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy nap alatt 90 ezer fertőzöttet hozott a brazil tömegtüntetés

A vírustagadó Bolsonaro elnök örömét fejezte ki, hogy az emberek szabadon akarnak élni, szerinte a járvánnyal járó korlátozások csak gazdasági visszaesést hoznának.

Brazíliában szerdán

90 303 esettel rekordmagasságot ért el a koronavírus-fertőzöttek napi száma,

miután az előző nap csúcsértéken volt a halálozások száma.

Az utóbbi 24 órában 2648 a kór következtében elhunyt embert regisztráltak, miután kedden Brazília rekordmennyiségű – 2841 – bekövetkezett halálesetet jelentett.

Jair Bolsonaro elnök, aki következetesen elbagatellizálta a járványhelyzetet, szerdán örömét fejezte ki, hogy hívei a távolságtartási szabályok elleni tömegtüntetéseken vesznek részt. „Értelemszerűen boldog voltam” – mondta Bolsonaro a megmozdulásokra utalva.

Mindez azt mutatja, hogy az emberek élnek... a szabadságunkat akarjuk, és azt, hogy a világ tartsa tiszteletben az alkotmányunkat

- hangoztatta az államfő a közösségi médiában közzétett videójában.

Fotó: EVARISTO SA / AFP

Bolsonaro volt, hogy aprócska influenzának nevezte az új koronavírus okozta betegséget, és következetesen azt hangoztatja, hogy a korlátozások romba döntik a gazdaságot, ami éhezéshez, káoszhoz és nyomorhoz fog vezetni. Többször is összeszólalkozott az óvintézkedéseket elrendelő kormányzókkal.

A fertőzési ráta igen magas Brazília valamennyi régiójában – mondta szerdán Sylvain Aldighieri, a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO) veszélyhelyzetekért felelős igazgatóhelyettese. Hozzátette, hogy ez a vakációs és karneváli időszak alatti nem megfelelő egészségügyi intézkedések következménye. Több brazíliai régióban rekordmagas a fertőzöttek száma, a kórházi ágyak pedig a kapacitás határán állnak a brazíliai államok több mint felében.

A koronavírusnak már 284 775 áldozata van a több mint 210 millió lakosú országban, ami a második legnagyobb halálozási szám a világon az Egyesült Államok adata után.

A regisztrált fertőzöttek számát tekintve Brazília csaknem 11,7 millióval a harmadik az Egyesült Államok és India után.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.