BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezer alá csökkent a napi halálesetek száma az Egyesült Államokban

Legutóbb november végén volt ezer alatt ez az érték.

Három és fél hónapja először ezer alá csökkent az Egyesült Államokban az egy nap alatt koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma.

A Johns Hopkins Egyetem helyi idő szerint hétfőn azt közölte, hogy az utóbbi 24 órában 749 fertőzött halálát jegyezték fel.

A legtöbb halálesetet korábban január 12-én regisztrálták, aznap 4473 koronavírus-fertőzött halt meg. Legutóbb november végén volt ezer alatt ez az érték.

Fotó: Mandel Ngan / AFP

Az Egyesült Államokban tavaly decemberben kezdték meg az oltások beadását a koronavírus ellen, azóta a lakosság csaknem 10 százalékát – nagyjából 31,5 millió embert – sikerült beoltani már a második dózissal is.

Hétfőn az amerikai hatóságok engedélyezték, hogy a beoltott emberek már szájmaszk nélkül is tartózkodhatnak zárt helyeken,

és egymással már távolságtartás nélkül is találkozhatnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.