BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Durván megsarcolja az egyházakat a nicaraguai kormány

Az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottsága bírálta a polgári és demokratikus tér szándékos bezárását. Nicaragua kormánya számos civil szervezetet bezárt.

A nicaraguai egyházaknak és vallási szervezeteknek ezentúl jövedelemadót kell fizetniük, miután a kormány csütörtökön hatályon kívül helyezte azt a törvénycikket, amely mentesítette őket ez alól. A hatóságok egyben bejelentették 151 civil szervezet bezárását – derült ki a hivatalos közlönyben ismertetett határozatból. A mentesítés hatályon kívül helyezése része annak a törvényi reformnak, amelyet a kormány a nem kormányzati szervezetek feletti ellenőrzés szigorítására indított.

Nicaragua, egyház
Mélyen zsebükbe kell nyúlniuk a nicaraguai egyházaknak, de a civilek sem jártak jobban / Fotó: Oswaldo Rivas / AFP

A múlt pénteken a kormány új törvényt fogadott el, amely előírja, hogy a civil szervezetek csak állami szervekkel szövetségben dolgozhatnak. A törvény hatályon kívül helyezett szakasza mentesítette az egyházakat és a jogi személyiséggel rendelkező vallási szervezeteket a kizárólag vallási célokra szánt tevékenységekből és vagyonból származó jövedelem utáni adófizetés alól. Mostantól éves jövedelmük 30 százaléka után kell adózniuk.

Az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottsága bírálta a polgári és demokratikus tér szándékos bezárását, és elítélte az intézkedést, amely szerinte súlyosan korlátozza a civil társadalom képességét, hogy aktívan részt vegyen a politikai, társadalmi, kulturális és vallási életben.

Az Egyesült Államok csütörtökön elítélte ezeket az igazságtalan bezárásokat – olvasható Brian Nichols Latin-Amerikáért felelős külügyi államtitkár-helyettesnek az X közösségi portálra feltett üzenetében. Nichols egyben elítélte a vallási rendek és hitközségek tagjainak erőszakos zaklatását, fogva tartását és elnyomását Nicaraguában.

Kedden az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szóvivője, Liz Throssell a nem kormányzati szervezetek bezárását mélységesen aggasztó döntésnek nevezte egy olyan országban, amely az elmúlt években a polgári tér eróziójától és a szabadság indokolatlan korlátozásától szenvedett.

Az ENSZ szerint összesen mintegy 5300 civil szervezetet oszlattak fel 2018 és a kormányellenes tüntetések óta, amelyek három hónap alatt több mint háromszáz ember halálát okozták. A tüntetések óta a rendszer feltételezett ellenzőinek százait börtönözték be.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.