BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negyvenötezer látványelemből áll majd az idei tűzijáték

Idén is nagyszabású show lesz augusztus 20-án. A tűzijáték mellett egyéb pirotechnikai elemek és drónshow is lesz a Dunán.

A Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjedő, csaknem öt kilométer hosszú, úgynevezett látványtéren több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai effekt jelenik meg augusztus 20-án; a tűzijáték mellett drónshow és fényfestés is lesz – árulták el csütörtöki közleményükben a szervezők. Azt írták, hogy az idei Szent István-napi tűzijátékot tűzmozsár, kartács, római gyertya, görögtűz, szikraszökőkút és lángeffektek teszik látványossá.

Tüzijáték-4
tűzijáték
A tűzijáték mellett egyéb pirotechnikai elemek és drónshow is lesz / Fotó: Kállai Márton

A több mint huszonkilencezer pirotechnikai terméket mintegy ötszáz indítási pontról – köztük 9 folyami uszályról, 65 pontonról, a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról – lövik a magasba a szakemberek, akik hat hónapja készülnek az eseményre. A közlemény szerint a tervezők kiemelten ügyeltek arra, hogy a minden korábbinál szélesebb, csaknem öt kilométernyi látványtéren, a Duna-part bármely pontján állva közel azonos vizuális élményben részesüljenek a vendégek.

Mindez igaz a tűzijátékot kiegészítő drónshow-ra is, amelyben 1300 pilóta nélküli repülőeszköz jeleníti meg a magyar történelem legmeghatározóbb jelképeit.

„A tűz és fények játéka az idén is egy a nemzeti mesehagyományból jól ismert karakter szemszögén keresztül meséli el a magyarság történetének legfontosabb eseményeit: a csodaszarvas, Attila, Csaba királyfi, a honfoglalás és államalapító Szent István királyunk történetét. Az öreg pásztor által felvillantott mondabéli és történelmi epizódok adják a narrációval ellátott tűzijátékshow hat tételét, amit az Elek Norbert által megálmodott zenei kompozíció tesz teljessé” – ismertette a közlemény.

Augusztus 20.: így lesznek nyitva a boltok a hosszú hétvégén

Sokan szeretnék kiélvezni a nyár utolsó hosszú hétvégéjét. A tűzijátékot a helyszínen és a tévében is lehet követni, boltba menni azonban nem mindig tudunk – összeszedtük, mikor lehet és mikor nem érdemes elindulni.

A zenei aláfestésben a magyar népdalhagyomány ismert darabjai mellett a legnagyobb zeneszerzőink, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán darabjai is felsejlenek. Európa legnagyobb tűzijátékát ezúttal is olyan ismert szakemberek álmodták meg és celebrálják, mint a montreali tűzijáték-világverseny díjazottja, Seres Anikó, a fényfestésért és látványtervezésért felelős Besnyő Dániel, valamint a művészeti koncepciót előkészítő Iványi Árpád és Réti Barnabás.

A Szent István-nap programjaival kapcsolatos részletes információk elérhetők a rendezvénysorozat folyamatosan frissülő honlapján, a szentistvannap.hu címen, valamint a Szent István Nap mobilapplikációban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.