BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brutális mértékű katonai támogatást adtak Ukrajnának a lengyelek

Varsó már több mint ezermilliárd forintnyi támogatást adott Kijevnek. Andrzej Duda lengyel elnök szerint országa jó szomszédként viselkedett az orosz–ukrán háború kitörése utáni időszakban.

Az orosz-ukrán háború kezdete óta Lengyelország 12 milliárd zloty (1,1 ezer milliárd forint) értékű katonai támogatást nyújtott Kijevnek – jelentette be Andrzej Duda lengyel elnök a Kanal Zero nevű YouTube-csatornának adott, a lengyel sajtó által hétfőn ismertetett beszélgetésben. Az államfő akkor nyilatkozott a tévécsatornának, amikor szombaton, az Ukrajna függetlensége kikiáltásának 33. évfordulóján rendezett kijevi ünnepségekről utazott vissza vonaton Varsóba.

Duda, Lengyelország, Ukrajna, katonai támogatás
Duda: Lengyelország jó szomszédként viselkedett Ukrajnával szemben / Fotó: AFP

A terjedelmes interjúban Duda az Ukrajnának a háború során nyújtott nyugati támogatásra vonatkozó kérdésre elmondta: Lengyelország részéről a humanitárius és a katonai segítségnyújtás összességében mintegy 100 milliárd zlotyt (9,2 ezer milliárd forint) tesz ki. Ezen belül a katonai támogatás értéke 12 milliárd zloty (1,1 ezer milliárd forint).

Odaadtuk a nehéz felszerelés több mint ezer darabját

– jelentette ki Andrzej Duda. Konkrétan a T-72-es, a PT-91 Twardy, illetve a Leopard harckocsikat említette, beszélt többfajta páncélozott harcjárműről, köztük a Rosomak típusúról, valamint a Krab önjáró tüzérségi lövegekről, a még rendelkezésre álló rakétakilövőkről, valamint tíz MiG-29-es vadászgépről és tíz helikopterről.

„Lehetőségeinkhez képest valóban sokat adtunk Ukrajnának. Lengyelország jó szomszédként viselkedett, és Ukrajnában értékelik ezt. A lengyel segítségnyújtást gyakran méltatják az ukrán katonai vezetők, a politikai vezetők, valamint a közemberek is” – ismertette a lengyel elnök.

Az oroszországi Kurszki régióban augusztus eleje óta folytatott ukrán katonai művelettel kapcsolatban Andrzej Duda leszögezte: amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, számítania kellett arra, hogy a megtámadott állam védekezni fog. A támadónak számítania kell arra, hogy a megtámadott pofon vágja, és ez most történik, Ukrajna behúz egyet Oroszországnak – fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette, hogy jelenleg senki sem képes megmondani, milyenek és mennyire messzemenők lesznek ennek következményei.

Gellert kapott a NATO-akció: lengyel lakóházat lőtt egy román egység

Egy NATO-egység rutingyakorlat közben eltalált egy panelházat, a lengyel hadsereg megtéríti az okozott anyagi kárt.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.