BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Berlin, a kortárs művészeti főváros

Egyetlen magyar kiállító, a Deák Erika Galéria vesz részt az idei – szám szerint tizenkettedik – berlini Art Forum kortárs művészeti vásáron. A szeptember 29. és október 3. között megrendezendő seregszemlén két tucat ország több mint 120 kereskedője kínálja áruját; számuk évről évre nő, és ma már 55 százalék külföldről érkezik. Tavaly az összforgalom 15 millió euró körül volt, ez galériánként 120–150 ezer euró közötti összeget jelent – mondja Sabrina van der Ley, a vásár igazgatója.

Persze nem csak az Art Forum idején fontos pont a német főváros a kortárs műkereskedelem térképén. A Spree-parti városban becslések szerint körülbelül 400 kiállítóterem működik, ez Európában példátlanul magas szám. Éves forgalmuk 55 millió euróra rúg. Ráadásul egyre több jelentős művész is Berlint választja lakhelyéül, nem beszélve arról, hogy majdnem 170 múzeum található az évtizedekig kettéosztott városban. Sokak szerint a kultúra talán a legfontosabb gazdasági tényező az óriási kiterjedésű, ám nem különösebben prosperáló metropolisban.

A kilencvenes években az Auguststrassén és környékén alakult ki a Berlin-galériás szcéna első központja. A Spreetől északra elhelyezkedő környék ma is tele van kiállítótermekkel, de az elmúlt években számos más centrum is kifejlődött – öszszegzi a vezető berlini lapnak számító Tagesspiegel. A központban, továbbá Kreuzberg, Prenzlauer Berg és Wedding városrészben több, az önkormányzat által támogatott projekt is hozzájárult a galériák betelepüléséhez. Lepusztult lakótömbök, pangó ipari épületek újultak meg az olcsó bérrel és más kedvezményekkel becsalogatott galériáknak – és persze a hozzájuk csatlakozó kávéházaknak, éttermeknek, szórakozóhelyeknek, üzleteknek – köszönhetően.

A kölni, müncheni és más városokból érkező cégeket a külföldi kereskedők követték. A londoni Vilma Gold vagy a Los Angeles-i Peres Projects egyformán jó névnek számít a szakmában, és a német fővárosba való betelepülésük másokat is erre ösztönzött. Werner Tammen, a berlini galériák szövetségének elnöke szerint különösen az amerikai vásárlók szemében lehet jó pont, ha egy galerista azt mondhatja magáról: a Checkpoint Charlie mellett van a boltom. Nem véletlen, hogy a hidegháborús megosztottságot szimbolizáló ellenőrző pont és általában véve a megújult elit bevásárlóutca, a Friedrichstrasse környéke is nagyon sok bel- és külföldi galériát vonz.

A számszerű növekedéssel professzionálisabbá vált az ottani kortárs művészeti élet. Ma már kitűnően együttműködnek a galériások a városvezetőkkel, a múzeumokkal, az idegenforgalmi szakemberekkel, és az Art Forum sem olyan bizonytalan a vásárnaptárban, mint az első néhány évben. A helyi aukciósházak is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a kortárs művészetre. A legnagyobb névnek számító Villa Grisebach nemrég saját kortárs kiállítótermet hozott létre, ahol sokszor egészen fiatal, akár főiskolás művészek képeit, installációit is bemutatják. A galériák szakosodással igyekeznek kitűnni az egyre nagyobb kínálatból. Jan-Philipp Frühsorge például csak rajzokkal, a Kicken és az Argus pedig kizárólag fotókkal foglalkozik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.