BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól tartja magát a könyvpiac

Megkezdődtek a második félévi könyv- és papírrégiség-árverések. A sort a Honterus Antikvárium nyitotta meg szeptember 7-én 70. aukciójával, s a szezon egészen az Alexandra december 15-i árveréséig tart. Az eddig lezajlott néhány aukció eredményei azt mutatják, hogy a könyvpiacot egyelőre nagyrészt elkerüli a keresletnek a festmény- és műtárgypiac alsó szegmensében tapasztalható gyengülése.

A Honterus árverésének legmagasabb eredményét Werbőczi István 1514-ben írott Decretum Latino-Hungaricum, azaz Magyar és Erdély Országnak Törvény Könyve című munkája érte el. Az 1660-ban Lőcsén nyomtatott kötetet végül 420 ezer forintért ütötték le. A kéziratok között is feltűnt egy igazi gyöngyszem: az angolszász Beda Venerabilis (673/674–735.) Lukács evangéliumához írott magyarázatának fragmentuma 90 ezer forintért talált gazdára. A pergamenre készült írás az 1230-as években keletkezett, s a töredék írásképe nagy rokonságot mutat a magyar Anonymus 1240 előtt másolt kódexével.

A cég kínálatában ezúttal is külön csoportot képeztek az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványai. Az 1924-ben Kós Károly és öt írótársa által Kolozsvárott alapított könyvkiadó vállalat leginkább szépirodalmi és társadalomtudományi munkákat adott ki a két világháború közötti időben. Az árverésen ezúttal Áprily Lajos, Dsida Jenő, Tamási Áron kötetei voltak a legnépszerűbbek, valamint kimagasló eredményt ért el Kós Károly Varju nemzetség című krónikája, mely a hétezer forintos kikiáltásról végül 42 ezer forintért kelt el. A mű Kós Károly 12 egész oldalas, kivételes szépségű illusztrációját is tartalmazza.

A bibliofil anyagban 120 ezer forintért ütötték le az osztrák szecessziós grafika jeles képviselőjének, a könnyed erotikus illusztrációiról ismert Franz von Bayrosnak finom vonalvezetésű heliogravűr tábláit tartalmazó kötetét. A két háború közötti időszakban tevékenykedő könyvművészeti és tipográfiai reformerünknek, a szép magyar könyv újjászületését szorgalmazó Kner Imrének 1940-ben kelt, a magyar könyvkiadás nehéz helyzetéről szóló levele 85 ezer forintot ért, míg az 1890-ből származó, Röptében a világ körül című, összesen 6 színes táblát és 118 színes, illusztrált kártyát tartalmazó társasjáték egy eredeti dobozos példánya a 40 ezres indulás után 210 ezer forintért talált gazdára.

Az aprónyomtatványok között ezúttal több színházi plakáttal találkozhattunk a 19. század első feléből, valamint nagy kereslet mutatkozott a Borsszem Jankó és a Budapesti Szemle egy-egy különleges száma iránt is. Az illusztrációművészet jelentékeny képviselőjének, Biczó Andrásnak a rajzaival ellátott Heinrich Heine-kötet a 24 ezer forintos kikiáltásról egészen 130 ezer forintig emelkedett. A könyv értékét növelte, hogy díszkötésű, bibliofil példányról van szó.

Az Antikkonyv.hu és az Országház Antikvárium közösen szervezte meg az első online könyvaukciót hazánkban, amelyre szeptember 20-án került sor a www.axioart.com virtuális térben. Az árverés a HunBook tavalyi internetes aukciói után az első ilyen lehetőség volt hazánkban, s ennek megfelelően nagy érdeklődésre tartott számot. „Kalapács” alá kerültek szépirodalmi és történelmi munkák, folyóiratok, metszetek, kéziratok, térképek és aprónyomtatványok. Igazi ritkaságokkal is találkozhattunk a kínálatban, úgymint például Széchenyi István Üdvlelde című, 1843-ban kelt művével vagy Háiszler György Orvosi munkájának első két kötetével 1801–1802-ből. Az előbbi 90 ezer, utóbbi 85 ezer forintért talált gazdára. A legmagasabb, 130 ezer forintos leütést Juhász Gyula Megint a Tiszánál című versének tintával írt, autográf, aláírt kézirata érte el. A vers először az Esztendő 1918. márciusi számában jelent meg. A szervezők az első online árverés sikerén felbuzdulva a jövőben további hasonló aukciók szervezését tervezik.

Az őszi könyvaukciók sora e hét pénteken folytatódik az Országház Antikvárium árverésével. Itt az értékes könyvritkaságok mellett kalapács alá kerül többek között a Szózat első kiadású kottája 20 ezer forintért, a Duna rézmetszetű térképe 1688-ból 150 ezer forintos kikiáltási áron, valamint kéziratok Kosztolányi Dezsőtől, Karinthy Frigyestől és Molnár Ferenctől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.