A csütörtök délelőtti közlemény szerint az állam összesen 22,5 milliárd eurós kezességvállalással segíti a bankot. Tavaly ősz óta a bank eddig összesen már 5,5 milliárd eurónyi tőkeinjekciót kapott a belga központi és tartományi (flamand) hatóságoktól.
A most bejelentett segítség három részből áll. 5,7 milliárd euró az esetleges veszteségek fedezésére, kétmilliárd euró szükség esetén tőkeemelésre szolgál, a maradék pedig a kockázatok csökkentését célozza garanciaként.
A KBC a belga piacon bankként a második, biztosítóként a harmadik. Bő hálózata révén Közép- és Kelet-Európában a harmadik számú bankcsoport az olasz UniCredito és az osztrák Erste Bank mögött, a térségi mérlegfőösszeget tekintve az ötödik. Az intézet Magyarországon is jelentős érdekeltségekkel rendelkezik, tulajdonában van a Kereskedelmi és Hitelbank csoport (K&H).
A pénzintézet közölte, hogy az első negyedév eredményei bátorítóak, és a korábban kapott tőketámogatás felhasználásával "jól felszereltté" válik a gazdasági válság nehézségeivel szemben.
A belga sajtó emlékeztetett arra, hogy a KBC-t elsősorban az elértéktelenedett amerikai bankeszközökhöz kapcsolódó érdekeltségei miatt fenyegeti veszteség. A banknak - elsősorban a válság miatt bajba került amerikai pénzintézetek (közülük is kiemelten a legnagyobb kötvénybiztosító, az MBIA) problémái miatt - 3,8 milliárd eurónyi tartalékot félre kellett tennie veszteségi költségek esetleges viselésére.
Az első negyedévre vonatkozóan a KBC 3,6 milliárd euró nettó veszteséget jelentett. Elismerte a bank azt is, hogy voltak veszteségei Kelet-Európában - a hitelveszteségek jelentős mértékben növekedtek Magyarországon és Oroszországban, kisebb mértékben Lengyelországban- , továbbá kisebb veszteséget szenvedett el az anyaországban is. A bank hangoztatta azonban, hogy a hagyományos tevékenységből származó bevételei érzékelhetően nőttek a megelőző negyedévhez képest, 465 millió euróra.
A belga sajtó elsősorban a pénzintézet amerikai kapcsolatait okolja a nehézségekért. A La Libre Belgique című lap ugyanakkor - az újabb mentőakcióról szóló hírt hidegzuhanynak minősítő vezércikkében - arra is rámutatott, hogy a brüsszeli kormánydöntés azt jelzi: a bankok helyzete továbbra is roppant törékeny. Kifogásolta a lap a KBC kommunikációját is, miután a bankvezetés szerinte mindeddig azt sejttette, hogy a cég a legnehezebb szakaszon már túljutott.
A belga kormánydöntést még az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.