BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több ezer milliárd extra dollárt szívhat ki a Fed a gazdaságból

Feszült figyelem övezi a ma esti Fed döntést. No nem azért, mintha veszélyben lenne a közel zéró szinten álló irányadó kamatráta, hanem azért, hogy milyen kommentárral igyekszik majd az amerikai jegybank a kamatemelési várakozások felfutását csillapítani, illetve hogyan próbálja majd kezelni a sokak által vizionál inflációemelkedést – írja a Cashline.

A kamatemelési várakozások többek közt azért is kerültek reflektorfénybe, mivel a hosszú távú amerikai államkötvények kamata intenzív emelkedést mutatott az elmúlt időszakban, jelentős feszültségeket eredményezve a rendszerben.

Nem is beszélve arról, hogy egyre többen várnak a Fed-től egy úgynevezett "kilépési"stratégiát, tudniillik hogyan fogja kiszívni a rendszerből azt az extra likviditást (akár több ezer milliárd dollár is lehet), amivel elárasztották a pénzügyi piacokat a válság kezelése érdekében.

Mert a "problémát" kezelni kell, mivel a Fed mérlege is roskadozik a különféle likvid és kevésbé likvid értékpapíroktól, no meg a március óta beindított állampapír és jelzáloglevél visszavásárlási program eredményétől, ami miatt közel tízszeresére nőtt a jegybank mérlegfőösszege.

A Fednek nyílt kommunikációt kellene folytatnia arról, hogy nem tart az inflációs veszélytől, illetve hogy az alacsony kamatszint továbbra is fennmarad. Ha ez elmarad, akkor a kötvényhozamok tovább emelkedhetnek, bár egyensúlyozó hatásként azért mindenképp érdemes megemlíteni, hogy ilyen szinteken már megjelenhetnek a hosszú távon befektetők, akiknek érdemes lehet állampapírt vásárolni a csábító hozamok miatt.

De éppen ez a bizonytalanság érződik a dollár alakulásán is, hisz az elmúlt egy hét gyengülését is többek között annak lehet betudni, hogy több döntéshozó is igyekezett csillapítani a kamatemelési várakozásokat. Ettől függetlenül továbbra sem látni a világos irányt a dollár esetében a következő hetekre, szokás szerint egymásnak feszülnek a különféle nézetek, pozíciók.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.