BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rostált az ügynökökön a válság

Meg kell találni a törvényi- és az önszabályozás közötti egyensúlyt a biztosításközvetítői piacon, mert a jelenlegi, gyorsan változó környezetben nagy a túlszabályozottság veszélye – jelentette ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által rendezett visegrádi szakmai konferencián Kisbenedek Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke.

Úgy vélte: a közvetítői piac minőségére a garanciát az intenzív oktatás, és a folyamatos ellenőrzöttség jelenti, és – bár sokszor elhangzanak ilyen vélemények – nem elsősorban a szereplők tőkehelyzete.

Balogh Imre, az MKB Bank vezérigazgató-helyettese szerint a hitelintézeti szektorban működő közvetítőknél – hasonlóan a biztosítási piacon érdekeltekhez – komoly szelekció ment végbe a válság hatására.

A krízis talán legpozitívabb velejárója ugyanakkor, hogy felerősödtek a hitelintézetek és a közvetítők egymással szembeni minőségi elvárásai is.

A konferencián korábban felszólalt Farkas Ádám PSZÁF-elnök is. Elmondta: nem az a lényegi kérdés, hogy a pénzügyi felügyelet a jövőben a jegybankkal összevonva működjön, avagy sem, hanem hogy minél jobban megfeleljen az öt, a felügyeletekkel szemben támasztott kritériumnak.

Simor András MNB-elnök pedig a jegybank felelős hitelezésről szóló javaslatának céljairól számolt be.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.