BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszatértek a klasszikusok

Rubens és Turner egy-egy mu-zeális színvonalú festménye számít a legnagyobb szenzációnak a két nagy nemzetközi aukciósház következő hónapokban esedékes árveréseinek anyagában. A Christie’s a múlt héten jelentette be, hogy július 6-án kalapács alá viszi a flamand barokk festőfejedelem Csatára készülő hadvezér című alkotását, amelynek értékét 12–18 millió fontra, azaz 3,6–5,4 milliárd forintra becsülik. A kép vonzerejét növeli, hogy az 1997-ben elhunyt Diana hercegnő családja bocsátja árverésre annak érdekében, hogy stabilizálja az althorpi családi birtok pénzügyi helyzetét. A Sotheby’s egy nappal később az angol romantikus nagymester, J. M. W. Turner Modern Róma – a Campo Vaccino című alkotását árverezi – a remények szerint nagyjából hasonló összegért, mint amennyi a Rubensért várható.

Az első vonalbeli régi festmények előkerülése is megerősíti azt, hogy a gazdasági válság nyomán előtérbe kerültek a műtárgypiacon a jól bevált, biztos befektetésnek számító nevek, korszakok. Ezt az Artprice nemrég közzétett elemzése is megerősíti, amely a tavalyi esztendő leütési rekordjait és a legmagasabb forgalmat elért művészek ranglistáját közli. A leütési listát az év végén Londonban eladott Raffaello-rajz vezeti 26 millió fonttal (7,8 milliárd forint), ez egyúttal a régi grafikai alkotások piacán is történelmi csúcsnak számít. Ennek köszönhetően az urbinói születésű művész az öszszesített eladási rangsor kilencedik helyét foglalja el – egyetlen alkotással, ez egyedülálló a bőséges utánpótlással rendelkező modern művészek által uralt listán.

A legmagasabb forgalmú művész – 2008-hoz hasonlóan – tavaly is Pablo Picasso volt, majd egy 1945 utáni klasszikus, Andy Warhol következett. A harmadik helyen nem kis meglepetésre a kínai modern művészet vezető alakja, Qi Baishi (1864–1957) végzett, akinek alkotásai – az élmezőnyben egyedüliként – magasabb összforgalmat értek el a tavalyi válságévben, mint korábban bármikor. Eközben a spekulatív kortárs sztárok visszaszorulásának ékes bizonyítékaként a 2008-ban még 4. helyezett Damien Hirst a 44. helyre esett vissza, 230 millió dolláros forgalma 16 millióra olvadt. Ez messze meghaladja a kalapács alá került munkái számában megfigyelt csökkenést.

Nemcsak a preferenciák változásán, hanem az összesített adatokon is jól tükröződik a válság hatása. A tíz legnagyobb forgalmú művész alkotásai összesen 654 millió dollár aukciós forgalmat értek el 2009-ben, ez alig több mint harmada a 2007-es csúcsnak (1,84 milliárd), és a 2008-as közel egymilliárdtól is elmarad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.