BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forintárfolyam - Végre enyhülhet a nyomás a frankhiteleseken

Amennyiben a forint erősödése tartós marad, a következő hónapokban több százalékkal csökkenhetnek a devizahitelek törlesztőrészletei. Túlzott optimizmusra ugyanakkor nem látnak okot az elemzők.

Ha tartós marad a forint elmúlt napokban tapasztalható erősödése, a következő hónapokban akár 3-4 százalékkal is csökkenhetnek a devizaalapú hitelek törlesztőrészletei.

Mindenképp biztató jelnek értékelhető, hogy a hazai deviza tegnap reggel már a 200 forintos lélektani határt is átlépte a svájci frankkal szemben – igaz, utána a kedvezőtlen helyi inflációs adat hatására korrigált a kurzus –, az euró árfolyama pedig napok óta a 265-ös szint környékén mozog.

 

A forint pillanatnyi árfolyamát itt megtekintheti!

 

Igazán érezhető változás persze csak akkor következhet be, ha a jelenlegi szinteknél is lejjebb megy az alpesi deviza és az euró kurzusa. A forint ugyanis – az elmúlt hetek erősödése ellenére – még mindig 210,9-es átlagárfolyamot produkált a frankkal szemben, amely a tavalyi, kereken 200 forintos átlagkurzushoz képest nagyjából öt százalékkal még mindig gyengébb. (Az euróval szemben ugyanakkor kicsit javítani tudott az év eddigi részében a hazai fizetőeszköz: a 271,8 forintos, a Bloomberg által kalkulált átlagkurzus bő háromegységnyivel kevesebb a tavalyinál.)

Az árfolyamok mellett ugyanakkor lényeges a törlesztőrészletek további alakulása szempontjából a kamatkörnyezet alakulása is: az Európai Központi Banktól már mára kamatemelést várnak az elemzők, és később várhatóan a svájci jegybank is szigorít, és ez tükröződhet a hitelek árazásában is.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.