BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Mol húzta fel a profitot

Az elemzői várakozásoknál jobb, az előző év azonos időszakához képest viszont rosszabb eredményeket értek el a jelentősebb tőzsdecégek az idei első negyedévben. A nyolc legnagyobb forgalmú tőzsdecégből egyedül a Mol tudta növelni nettó profitját a vizsgált időszakban.

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett 18 A kategóriás cég az E-Star és a Fotex kivételével már nyilvánosságra hozta az idei első negyedéves gazdálkodásáról szóló vezetőségi beszámolóját. A magyar vállalkozások krémjének tekinthető 16 cégből öt volt veszteséges. A nyereségesek közül csak három növelte profitját, hété csökkent és egy társaság vált tavalyhoz képest nyereségessé.

A 16 társaság összesített árbevételét 22,8 százalékkal, 1768 milliárd, adózott eredményét 115,7 százalékkal, 182 milliárd, nettó profitját 75,5 százalékkal, 15 milliárd forintra növelte. Az utóbbi két adat közötti különbség a konszolidált eredménykimutatásba bevont leányvállalatok kisebbségi részesedéseire járó profit, amely az anyacég tulajdonosait nem gazdagítja.

Az első pillantásra szép eredmény szinte kizárólag a Mol forgalmának és nyereségének köszönhető. Az olajtársaság adatai nélkül ugyanis a többi cég érbevétele csak 4,9 százalékkal, 51 milliárd forintra nőtt, adózott nyereségük 5,2 százalékkal, 70 milliárd, nettó profitjuk 7,1 százalékkal, 67 milliárd forintra csökkent.

A legnagyobb nettó profitot a Mol és az OTP Bank érte el a vizsgált időszakban. Az olajcég 92,7 milliárd, a bank 37,0 milliárd forint nyereséget produkált. Jelentős hasznot termelt még az MTelekom és a Richter is. A távközlési vállalat 15,2, a gyógyszergyár 11,2 milliárd forint nettó profitot ért el. Ugyanakkor a Danubius 1609 millió, az Orco 926 millió, a Zwack 353 millió forint veszteséget termelt.

A legnagyobb profitnövekedést a PannErgy, a Mol és az Állami Nyomda érte el. Az energetikai cég 9,25-szörös, az olajvállalat 4,87-szeres, a nyomda pedig 3,61-szeres nyereséget ért el, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor veszteségessé vált a Synergon, és megtizenötszörözte veszteségét az Est Média, és több mint másfélszeres volt a Zwack vesztesége az egy évvel korábbinak.

A legmagasabb árbevételt, 1177,2 milliárd forintot a Mol érte el. A második legnagyobb bevétele az OTP Banknak volt, amely 191,7 milliárd forintot tett ki. A harmadik legnagyobb bevételt, 142,5 milliárd forintot az MTelekom érte el. A legkisebb forgalma – 417 millió forint – a Graphisoft Parknak volt. Az alacsony forgalmú cégek közé tartozik még az 549 millió forintot regisztrált Est Média és az 1723 milliót elkönyvelt Zwack.

Bevételének növelésében az éllovas a Mol, a TVK és a Graphisoft Park volt. Az olajcég 34,4, a vegyipari kombinát 26,5, az ingatlanhasznosító 23,7 százalékkal növelte árbevételét az előző évhez képest. Átlag feletti bevételnövekedésről számolhatott még az Állami Nyomda és a Rába is. Az Erste Médiának viszont 21,8, a Zwacknak 21,5, az Orcónak 12,3 százalékkal kisebb volt az idén a forgalma, mint egy évvel korábban.

A szakértői várakozásoknál jobb eredményeket értek el a jelentősebb tőzsdecégek, ugyanakkor a jövőre vonatkozó kilátásaik romlottak – mondta a Világgazdaságnak Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője. A Mol a kőolaj és a benzin árának emelkedésének, valamint a felfedezett kurdisztáni lelőhelyeknek köszönheti az előrejelzéseknél jobb eredmények elérését. Az OTP Bank pedig a hitelportfóliójának vártnál lassúbb romlása miatti kisebb céltartalék-képzési kötelezettsége miatt produkált jobb eredményt. A gyógyszergyárak pedig a bővülő oroszországi értékesítési lehetőségeknek köszönhetik a reméltnél nagyobb profitot.

Ugyanakkor az öt legnagyobb tőzsdei forgalmat produkáló cég mindegyikét érintik a különadók, a Richtert és az Egist pedig az állami gyógyszerkassza csökkentése sújthatja. Az Erste elemzője szerint az utóbbi tényező az Egist erősebben érinti, mint a Richtert, mert árbevételében nagyobb súlyt tesz ki a hazai piac, mint szektortársánál. Az MTelekomnál pedig a különadó mellett az rontotta a cég profittermelő képességét, hogy a vezetékes szolgáltatás bevétele 5,2, a mobilszolgáltatásé 2,4 százalékkal visszaesett. Gabler Gergely lapunknak elmondta azt is, hogy jó eredményeket vár a gyorsjelentését holnap közlő E-Starttól.

A szokottnál sokkal jobb negyedévvel kezdte 2011-et a Mol – emelte ki a gyorsjelentések adatai közül a Mol eredményét Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank részvényelemzője. Szerinte azonban az olaj- és a devizaárfolyamok ismeretében az elemzők és a befektetők számíthattak erre. Az elemző felhívta a figyelmet arra, hogy az OTP Banknak azért kellett kevesebb céltartalékot képeznie az előző negyedévhez képest, mert bár Magyarországon romlott, bulgáriai érdekeltségénél szinten maradt, román és montenegrói leányvállalatánál viszont javult a hitelportfólió összetétele.

Herczenik Ákos szerint a Richternél és az Egisnél is az oroszországi exportlehetőségek bővülése sokat lendített a profiton. A két gyógyszergyár közül az utóbbi jelentősen csökkenteni tudta a költségeit is, míg az előzőnek sokat kell fordítani arra, hogy később kihasználhassa a frissen szerzett nyugat-európai érdekeltségeiben rejlő lehetőségeket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.