BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyesek a teljesítmények

A hazai és a kelet-közép-európai piacon befektető konstrukciók hozták a legtöbb nyereséget a részvényalapok közül az idén a befektetőknek. A fejlett piaci alapok is szépen teljesíthettek volna, hiszen az amerikai tőzsdék emelkedtek, a dollár gyengülése viszont forintban számolva elvitte a hozamot. A feltörekvő piacok azonban betliztek az idén.

Szélsőségesen vegyes – leginkább így lehet jellemezni az idén a részvényalapok teljesítményét. Ez persze nem meglepő, az esztendő első öt hónapjában ugyanis a világ különböző tájain más és más pályát futottak be a részvényindexek. Az amerikai részvénypiac például sokat erősödött, igaz ebben a dollár gyengülése is komoly szerepet játszott, a kőolajból exportra szoruló Törökországban viszont a nyersanyagárak elszabadulása és az arab országokban bekövetkezett krízis a lejtőre küldte a részvényárfolyamokat. Mindezek a hatások a hazai részvényalapok árfolyamán is meglátszanak. Míg egyes konstrukcióknál csaknem 10 százalékos volt a nyereség az év eleje óta, mások két számjegyű mínuszba kerültek az első öt hónap során. Számottevő nyereséget különösen a hazai és a kelet-közép-európai részvénypiacokon érhettek el a befektetők. A legjobban az Aegon közép-európai részvényalapjának a befektetői jártak, ők csaknem 10 százalékos hozamot értek el az év eleje óta. Nem sokkal maradt el azonban ettől a BUX indexet követő tiszta részvényalapok teljesítménye sem. A hazai tőzsdeindex első öt havi kiváló teljesítménye miatt ezek a konstrukciók is 9 százalék körül hoztak átlagosan. (Ez egyébként a volt magán-nyugdíjpénztári tagoknak is jó hír, hiszen így a május végi fordulónapon valószínűleg kedvező árfolyam mellett számolják majd el a reálhozamukat.) A viszonylag jobb teljesítménnyel rendelkező részvényalapok között jellemzően a térség piacain befektető konstrukciókat találni még, ezek 4-5 százalék körül szedtek magukra öt hónap alatt, emellett a Quantis globális és észak-amerikai piacokon befektető alapja is jól hozott – de csak a dollárban befektetőknek.

A másik oldalon, vagyis a legrosszabbul teljesítő befektetési alapok között elsősorban feltörekvő piaci konstrukciókat találni. A negatív rekorderek bőven tíz százalék fölötti mínuszba kerültek öt hónap alatt, sok olyan alap is betlizett az idén, amely a tavalyi évet még több tíz százalékos nyereséggel fejezte be. A legrosszabbak közé került a Quantis indiai alapja a korábban igen szépen teljesítő török részvénypiaci alapokkal együtt. Az OTP és a Raiffeisen tavaly még szépen hozó feltörekvő piaci részvényalapjai is gyengén teljesítenek az idén, és a 2010 végén gründolt OTP-s afrikai alap sem muzsikált jól. Ami a fejlett piaci részvényalapokat illeti, az amerikai tőzsdeindexek szárnyalása miatt a dollárban jegyzett sorozatok szép hozamot értek el, a zöldhasú euróval szembeni gyengülése miatt viszont azok az alapok, amelyek már forintban számolnak el, jellemzően 4-5 százalékos mínuszba kerültek az év eleje óta. Az euróban denominált globális részvényalapoknál szintén végbement 1-2 százalékos árfolyamcsökkenés.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.