Habzsolnak a befektetők

Egyes szakértők már egy újabb spekulatív buborék kialakulásától tartanak az elmúlt hetekben elért nemzetközi műkincspiaci eredmények láttán. Egy biztos: az olajmágnások és más pénzügyi befektetők nagy étvággyal vásárolják az első vonalbeli festményeket, mivel azok vonzó alternatívák a bizonytalan gazdasági helyzetben.

Meglepő módon nem egy Picasso- vagy Warhol-festmény, hanem egy 18. századi velencei látkép érte el a legmagasabb árat a nyár eleji londoni aukciós szezonban. Az impresszionizmust előlegező, laza festésmódja okán manapság különösen nagy becsben tartott Francesco Guardinak a Rialto hídról festett vedutája a jutalékkal együtt 26,7 millió fontért, azaz több mint 8 milliárd forintért cserélt gazdát múlt szerdán a Sotheby’snél. Ez az idei első fél év legmagasabb leütését jelenti a nemzetközi aukciós piacon, egyúttal minden idők második legjobb eredményét, amelyet régi festmény elért (a csúcsot egy Rubens-kép tartja 76 millió dollárral). Az 1760-as években festett vászon vonzerejét a téma mellett óriási, nagyjából 200x115 centiméteres mérete is növelte.

Összesen 47,6 millió fontos forgalmat ért el szerda este a Sotheby’s, ez hajszálnyival elmaradt a vetélytárs Christie’s kedd esti eredménye mögött – ugyanakkor ott „csak” 22,4 millió fontot adtak a legdrágább tételért, az angolszász világon kívül nem sok rajongóval büszkélkedő George Stubbs ugyancsak az 1760-as években készült, szintén nagyméretű versenylovas jelenetéért.

A régi festmények piacán elért nem egészen 100 millió fontos, azaz 30 milliárd forintos forgalom – amelyben a két sztárképet leszámítva legfeljebb egy-két milliós tételek szerepeltek – jócskán elmaradt a bőségesebb utánpótlással rendelkező modern és 1945 utáni szegmens teljesítményétől. Június 21-én a Christie’s 140 millió, egy nappal később a Sotheby’s 97 millió font értékben adott el impresszionista és modern remekműveket, közöttük 24,6 millió fontos rekordáron Egon Schiele Külváros II. című munkáját (VG, 2011. június 27., 15. oldal). Egy héttel később az első vonalbeli 1945 utáni és kortárs műalkotások mezőnyében a Christie’s 16 millió fontért adta el Francis Bacon egy portrétanulmányát. A Sotheby’s a Dürckheim-gyűjteményből kalapács alá vitt 34 német festménynek köszönhette majdnem 100 millió fontos eredményét: Sigmar Polke, Gerhard Richter, Georg Baselitz és más, a világpiacon egyre jobban csengő nevek megnyitották a vásárlók pénztárcáját.

Ezzel párhuzamosan a művészeti vásárok is arról tanúskodnak, hogy a nemzetközi műkereskedelem kiheverte a pénzügyi válságot, és ismét rengeteg befektetendő tőke áramlik ide – elsősorban persze a „blue-chipeknek” számító klasszikusok képeibe. A konjunktúra a műtárgy-befektetési alapok teljesítményén is lemérhető. A világ legnagyobb ilyen profilú cége, a Fine Art Group éves szinten bruttó 25 százalékos hozamot tudott elérni első két, nyugati képzőművészettel foglalkozó alapjával, és most éppen a harmadik ilyen alap gründolásán dolgozik. A cég közleménye szerint a „szenvedélyekkel” kapcsolatos invesztíciók vonzó alternatívát kínálnak a gazdasági bajok közepette. Ezt alátámasztja, hogy a hagyományos befektetési formák, például a részvények sokkal gyengébben teljesítettek az elmúlt időszakban, mint a műtárgyak. Az FTSE 100-as index a Fine Art Group alapjainak 25 százalékos hozamával szemben az elmúlt egy évben mindössze 0,15 százalékot hozott. Nem csoda, hogy egyre több magánbank – közöttük a Banco Santander vagy a dubaji központú Emirates NBD – kínál műtárgy-befektetési tanácsadást.

A műkincspiachoz hasonlóan a többi szenvedélybefektetési terület is szárnyal. A felső kategóriás bordeaux-i borokra összpontosító Wine Investment Fund például az elmúlt öt esztendőben éves átlagban 13 százalékkal gyarapította ügyfelei vagyonát – írja a Bloomberg.

Egyes szakértők azonban a piac túlfűtöttségétől tartanak, és attól, hogy a „lufi” 2008 őszéhez hasonlóan ismét kidurranhat. A The Art Newspaper az Art Basel kapcsán nemrég idézte Victor Zamudo Taylort, a Jumex Collection kurátorát, aki úgy véli: az áremelkedések tempója túlságosan gyors. Szerinte a vásárlók nagyobb biztonságban érezték magukat akkor, amikor a bővülés lassabb volt, és nem alakultak ki fenntarthatatlanul magas árak. A túlfűtöttség légkörét, az áraknak a valódi értékektől való elszakadását erősíti az is, hogy egyre inkább összefonódik a műkincspiac a celebvilággal. A Velencei Biennálét és az Art Baselt elborították a partik, és a művészeti ipar a Miami-kultúra hatása alá került – fogalmazott Andreas Gegner, a Sprüth Magers galéria vezetője.

Bécsben is pezsgőt bontottak a szezon lezárásakor

Az idei tavaszi szezon a legsikeresebbnek bizonyult a Dorotheum történetében. A Közép-Európa egyre több nagyvárosában aktív bécsi központú cég ügyvezetője, Martin Böhm elsősorban a májusi klasszikus modern festészeti aukció eredményével elégedett. Ezen majdnem 600 ezer, illetve 400 ezer euróért cserélt gazdát Alekszej Javlenszkij egy tájképe, illetve egy portréja, de több osztrák modern mester (például Alfons Walde) esetében is új világcsúcs született. Az 1945 utáni művek közül kiemelkedően teljesített Enrico Castellani (467 ezer euró), de a hatvanas évek művészete iránt általában véve is nagy volt a kereslet. A régi festményeknél Valerio Castello Menekülés Egyiptomba című vászna félmillió euróért cserélt gazdát, a Rubens műhelyében készült A gyermek Jézus és Keresztelő Szent János pedig 558 ezret ért meg új tulajdonosának.