BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem könyvbe való könyvjegyek

Közel kétszáz taggal működik a Kisgrafika Barátok Köre Egyesület

A hazai műgyűjtői élet egyik legrégebbi és legaktívabb szervezete a Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület (KBK). Az apró méretű és csekély anyagi értékű, művészeti szempontból mégis jelentős kisgrafikák gyűjtése már a 20. század elején is elterjedt volt. A két világháború között Budapesten és Debrecenben két ilyen profilú szervezet is alakult, majd 1959-ben a szocialista kultúrpolitikával is sikerült elfogadtatni egy kisgrafikai egyesület létrehozását. A KBK így több mint fél évszázada működik megszakítás nélkül, jelenleg Kisgrafika névre hallgató folyóirata pedig jövőre lesz ötvenesztendős. A gyűjtők és a művészek igen szoros együttműködését az is mutatja, hogy az egyesület elnöki tisztét a grafikusszakma egyik „nagy öregje”, König Róbert tölti be.

A kisgrafikagyűjtők elsősorban az ex librisek, azaz a tulajdonos monogramjával, jelmondatával, jelképével és egyéb motívumokkal díszített könyvjegyek iránt érdeklődnek. Ugyanakkor más alkalmi grafikai műfajok (pl. újévi köszöntőlapok, meghívók) igényes, művészi kivitelű példányai is ebbe a körbe tartoznak. Az ex libriseknek persze elenyésző része kerül ténylegesen könyvekbe; általában azzal a céllal rendeli meg egy gyűjtő a grafikustól a változatos technikájú, általában féltenyérnyi-tenyérnyi lapokat, hogy az elkészülő 50-100 példányt a gyűjtőtársakkal elcserélve gyarapítsa kollekcióját.

A KBK taglétszáma évtizedek óta viszonylag stabil: 120-nál több hazai magánszemélyt, illetve néhány tucat intézményt (könyvtárak) és külföldi gyűjtőt számlál az egyesület. Közülük sokan kizárólag a kisgrafika iránt érdeklődnek, de vannak átfedések a „nagy” grafika (művészi metszetek) vagy éppen más gyűjtési területek és az ex libris között.

Természetesen itt sokkal kisebb költségekkel kell számolni, mint akár a műtárgyak, akár a „nagy” grafikai alkotások területén (a festményekről nem is beszélve). Emiatt a vérbeli kisgrafikagyűjtők ezrekben mérik az anyagukat, és még az egy-egy témára szakosodott kollekciók is elérhetik ezt a nagyságrendet. Így például egy Lengyelországba szakadt magyar gyűjtő, Lippóczy Norbert 1969-ben 800 darab szőlő és bor témájú könyvjegyet adományozott a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak, és azóta a múzeumi gyűjtemény több mint ötezer darabosra hízott. T. G.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.