BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pánik a parketten

A csütörtöki pánikszerű zuhanás után ma az Egyesült Államok leminősítése küldheti a padlóra a részvényárfolyamokat. A hét végén nyitva tartó tőzsdék 5-6 százalékot estek, a Mol és az OTP további 8-10 százalékot zuhanhat.

Pánik tört ki a múlt héten a részvénypiacokon, és a helyzet ezen a héten tovább romolhat, miután a Standard & Poor’s hitelminősítő rontott az amerikai hosszú távú államadósság besorolásán. A New York-i tőzsde egyik legfontosabb mutatója, az S&P 500 index július 22-e óta szinte folyamatosan esik, több mint 10 százalékot süllyedt azóta. Múlt csütörtökön pedig, amikor a vezető amerikai részvényindexek 5 százalék körüli mínuszba kerültek, az elemzők a két és fél, három évvel ezelőtti tőzsdei összeomlást kezdték felidézni. Utoljára ugyanis 2009 márciusában estek ilyen nagyot egy napon belül a tőzsdék. Pénteken a Budapesti Értéktőzsde is követte a negatív trendet, napközben a BUX index 19 137 pontig süllyedt, és a nap végén is a lélektani határnak számító 20 ezer pont alatt maradt, ahol utoljára 2009 őszén járt.

A csütörtöki mélyrepülésnek a végső lökést az Európai Központi Bank (EKB) adta meg – állítják a szakértők. „A csütörtöki kamatdöntés után ugyanis úgy ítélték meg, Jean-Claude Trichet EKB-elnök kommentárja nem tartalmazott elég konkrétumot, a befektetők pedig keveslik az euróövezet adósságproblémái ellen hozott eddigi intézkedéseket” – mondja Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank részvényelemzője, aki szerint a részvénypiac jövője most azon is múlik, mit lép az EKB. Az Egyesült Államokban is vannak, akik úgy vélekednek, elsősorban Európán múlhat a részvénypiacok jövője. „A piac az európai vezetőkre fog figyelni, vannak-e már jelei a helyzet javulásának” – hívta fel a figyelmet a MarketWatchnak nyilatkozó Terry Morris, a National Penn Investors Trust Company vezető részvényportfólió-menedzsere.

Addig azonban az Egyesült Államok leminősítése újabb eladási hullámot hozhat. A részvénypiacok első reakciója egyértelműen a pánik volt a leminősítésre. Néhány tőzsde a hétvégén is nyitva volt, a szaúdi börze szombaton 5 százalékot esett, a vasárnap nyitva tartó tel-avivi parkett pedig lapzártánkkor 6 százalékos mínuszban állt. Az amerikai állampapírok minősítésének rontása a kötvényhozamok emelkedését, ezzel együtt a vállalati finanszírozás drágulását hozhatja magával, ez rossz hatással lehet a gazdaság növekedésére és a tőzsdei cégek eredményére is. Ráadásul ez a folyamat könnyen lehet, nem áll meg az Egyesült Államok határain. El-Erian, a Pimco vezérigazgatója például a Financial Timesban arról írt, az USA után más AAA-s minősítésű országok besorolásán is ronthatnak a hitelminősítők, és ez egyre nagyobb bizonytalanságot okoz majd a piacokon.

„Ebben a helyzetben nehéz megmondani, meddig eshetnek még az árfolyamok” – mondja Miró József, az Erste Befektetési Zrt. elemzője. A fundamentális elemzések most nem segítik a részvénypiaci szakembereket, mivel nem lehet tudni, a fontos makrogazdasági mutatók hová állnak be a következő időszakban. Csak technikai elemzések alapján próbálnak a szakemberek valamilyen támpontokat adni a részvénypiaci befektetőknek. Herczenik Ákos szerint ha a pesszimista hangulat folytatódik, az S&P 500-as index további 4-5 százalékkal, 1150 pontig eshet a következő napokban. Ha mindez bekövetkezik, nagy valószínűséggel a hazai részvénypiac is követi majd, és a Mol, valamint az OTP árfolyamában további 8-10 százalékos csökkenés következhet be. Az OTP-t súlyosan érinti a svájci frank erősödése is, Miró szerint azonban az októbertől induló árfolyamfixálás enyhülést hozhat a bank és a hitelesek számára. A Molra a recessziós félelmek miatt csökkenő kőolajár van kedvezőtlen hatással, a Magyar Telekomot pedig az állampapír-piaci hozamemelkedés, illetve a belső fogyasztás fellendülésének elmaradása miatt bünteti a piac.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.