BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lehúzza Merkelt a mentőöv?

A német alkotmánybíróság szerint jogszerűek a segélycsomagok, de több beleszólás jár a Bundestagnak

„Ha elesik az euró, elesik Európa is” – figyelmeztette tegnap Angela Merkel lázadó párttársait, akik megtorpedózhatják az euróövezeti mentőintézkedések elfogadását a Bundestagban. Ez akár a Merkel-kormány végét is jelentheti, és újabb pánikot válthatna ki a piacokon.

Az euró „sokkal több, mint csupán egy közös pénz”. „A történelem megmutatta, hogy a közös valutával rendelkező országok soha nem háborúztak egymás ellen.” „Ha elesik az euró, elesik Európa is.” Ezekkel a mondatokkal próbálta tegnap jobb belátásra bírni szakadár párttársait Angela Merkel a Bundestag előtti felszólalásában, amelyet Hans-Dietrich Genscher egykori nyugatnémet külügyminiszter a kancellár „valószínűleg legfontosabb beszédének” minősített.

A felszólalást azért előzte meg komoly várakozás, mivel már a kormánykoalíción belül is heves ellenállás bontakozik ki az európai ideiglenes mentőalap (EFSF) kibővítését lehetővé tevő törvénycsomaggal szemben. A hét eleji kvázi próbaszavazáson 25 CDU-, illetve FDP-képviselő a sorok összezárására vonatkozó felszólítás ellenére sem volt hajlandó mellette voksolni – ha a szeptember végi sorsdöntő parlamenti szavazásokon is megmakacsolják magukat, az a csomag ratifikálásának meghiúsulását jelentené. Ez mély kormányválságot, akár Merkel bukását is maga után vonhatja, mindez pedig öszszességében újabb pánikszerű mozgásokat válthatna ki a pénzügyi piacokon.

A pártok vezető politikusai mindenesetre próbálják rendezni a sorokat. „A szavazásnál még nem volt világos, hogy a parlamentnek beleszólást biztosító szigorú szabályok is a törvénycsomag részét képezik-e majd. Mostanra kiderült, hogy igen, így az FDP frakció jóváhagyása biztos lehet” – mondta Hermann Otto Solms, a Bundestag liberális alelnöke a Passauer Neuen Pressének. Hogy valóban így lesz-e, az nemcsak a liberálisoknál, hanem a CDU-ban is kérdéses – a Die Welt szerint a párt vezetőségét sokként érte a sok ellenszavazat, és azonnal nekilátott az ellenkezők „megdolgozásának”.

A kormányválság felé sodródó Merkel még optimista – nemcsak politikai, hanem gazdasági szempontból is. „Nem látjuk a receszszió jeleit” – jegyezte meg, így utasítva vissza a német gazdaság lassulására vonatkozó félelmeket. Üdvözölte az alkotmánybíróság tegnapi döntését is, amely „abszolút igazolja eddigi politikánkat” – emelte ki a kancellár.

Ami az alkotmánybírák döntését illeti, annak értelmében jogszerű az euróövezeti mentőövek keretében adott eddigi német támogatás. A testület azonban egyúttal figyelmeztetett, a Bundestagnak a jövőbeni mentőakcióknál a jelenleginél nagyobb beleszólási jogot kell kapnia. Az alkotmánybírák szerint a kifizetéseket nem szabad automatizálni, a Bundestagnak pedig meg kell adni a lehetőséget az ellenőrzésre és a csomagból való esetleges kiszállásra – ez a kívánalom gyakorlatilag egybecseng a kormánykoalíción belüli „lázadók” követeléseivel is.

„Nem szüntethetjük meg fű alatt Németországot”

„Határozottan ellenzem az európai gazdasági és pénzügyi uniót, valamint egy európai szuperállam létrehozását” – jelentette ki a német Bildnek adott interjúban Horst Seehofer, Bajorország miniszterelnöke, egyben a CSU elnökségi tagja. A politikus szerint ez nem oldaná meg sem a görög, sem a többi euróövezeti állam adósságproblémáját. „Lehet szó a stabilitást célzó nagyobb kontroll bevezetéséről, de egy EU-pénzügyminisztériumra abszolút nincs szükségünk” – érvelt Seehofer. Bár nem tartja kizártnak Görögország kilépését az eurózónából, még bízik a jelenlegi, mentőövekre és megszorításra épülő út tarthatóságában. Egyúttal határozottan elutasította Ursula von der Leyen CDU-s munkaügyi miniszter javaslatát az Európai Egyesült Államok létrehozásáról. „Nem húzzuk ki az otthont az emberek lába alól. Ráadásul az alkotmány sem jogosít fel arra, hogy fű alatt megszüntessük Németországot” – érvelt a bajor miniszterelnök.




Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.